Megkövült ellentétek

„Annak, hogy egy-egy szoboravatás ilyen heves reakciókat vált ki, van egy különösen a Kárpát-medencére jellemző oka: az élet szinte minden területét átszövő végletes megosztottság. Ez két fő törésvonal mentén jelentkezik (bal-jobb vagy nemzetek közti), de alakítói a szimbolikus politika terén nagyvonalakban ugyanazokkal az eszközökkel dolgoznak. A fenti jelenség az adott fél számára szimpatikus személyiségek, jelképek kiválasztásából, gyors kisajátításából, a hősei magasztalásából, azok egyoldalú, csak pozitív jellemzőinek kihangsúlyozásából, és a másik fél hasonló szerepet betöltő jelképeinek démonizálásából áll. Ennek a jelenségnek az eredménye olyan paradox helyzetek kialakulása, mint például Széchenyi vagy Kossuth részleges kisajátítása, valamint a kevésbé izgalmas, illetve egyik vagy másik oldalra semmiképpen sem ráhúzható, ugyanakkor komoly eredményeket elért személyek hanyagolása. Összességében pedig a fenti folyamatok ellehetetlenítik a történelem elfogulatlan tárgyalását, a múlttal való tárgyilagos szembenézést. Mindezek negatív hatással vannak az ország legtágabb értelemben vett kultúrájára, és brutálisan megnehezítik a jövőbeli cselekvések irányának megszabását. Végső soron pedig öngerjesztő folyamatként tovább mélyítik az amúgy is fennálló ellentéteket.

A másik ok sokkal általánosabb, és a világ bármely pontján felállított emlékműre igaz. Egy köztéri szobor jelentősége abban áll, hogy amellett, hogy szépítheti a környezetet, általában sugall valamit azzal, hogy megidéz egy hangulatot, történelmi emlékművek esetén egy eseményt, egy személyt, aminek/ akinek a hordozott szellemiségét valamiért fontosnak tartjuk, hogy jelen legyen valamilyen szinten a lakosok mindennapjaiban, és üzenetet hordoz a jövőre nézve. Személyeket ábrázoló szobrok esetében pedig rendkívül hangsúlyosan megjelenik a példakép funkció.

Éppen ezek miatt fontos lenne, hogy a döntéshozók olyan szobrok felállítását engedélyezzék, amelyek a legkevésbé osztják meg ezen törésvonalak mentén a társadalmat (itt főleg a belföldi eseményekre gondolva). Nehéz lenne Horthyt vagy Kádárt ebbe a kategóriába sorolni, már akkor is, ha függetlenítjük a kérdést a személyektől: mindkettőjük neve egy olyan ellentmondásos korszakot fémjelez, ami a történelmi helyzet miatt eleve megosztó. Sokan hivatkoznak a fenti ügyek kapcsán a véleménynyilvánítás szabadságára. Ugyanakkor egy szobor nem olyan, mint egy internetes oldal vagy egy tüntetés. Nincs meg a lehetősége a más véleményen lévőnek arra, hogy elkerülje azt, valamint nem csak egy-egy napra kell elviselnie, hiszen ott van az életterében folyamatosan. Nem szerencsés, ha a közteret, azaz a település lakói létezésének egyik alapelemét elfoglalja és kisajátítja egy-egy vélemény.”