Névtelen forrásra hivatkozva a portál azt is közli: Bíró Márk, a Fidesz észak-magyarországi regionális igazgatója jó kapcsolatot ápol a pálosvörösmarti vezetéssel és a 2010-es választások előtt a kampánytámogatásért cserébe frekvenciát ígért a Mátra Centrum Kft.-nek. A hvg.hu úgy tudja, Bíró a térségben kormányközeli médialánc kialakítását szorgalmazza, ugyanis a médiát tartja felelősnek korábbi veresége miatt.
Az ősszel kiírt frekvenciapályázatok ügyében a médiahatóságnak decemberben kellett volna döntést hoznia, a Dió Rádió közlése szerint eddig azonban csak annyi történt, hogy az általuk benyújtott dokumentumokat alakilag érvényesnek nyilvánították és befogadták. Állítják, a módosítás azt a célt szolgálja, hogy a folyamatban lévő pályázatban megszüntesse a győztesnek szánt pályázó beadványának érvénytelenségét.
A Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság (NMHH) az üggyel kapcsolatban közölte: „a mostani törvénymódosítás csak pontosítana a szabályokon, érdemi változás a cikkben említett pályázati eljárások tekintetében sem történne. A médiatörvény összeférhetetlenséget szabályozó 43. paragrafusának érdemi változtatására ugyanis még 2011. augusztus 3-án került sor.”