Akár 60 milliárd forintos mozgástere is lehet a kormánynak

2012. június 07. 19:01

Amennyiben az államháztartási folyamatok továbbra is kedvezően alakulnak, az év hátralévő részében akár 60 milliárd forintos mozgástere is lehet a kormánynak a Széll Kálmán Terv 2.0-nak köszönhetően – fejtette ki a TakarékBank senior elemzője.

2012. június 07. 19:01

Amennyiben az államháztartási folyamatok továbbra is kedvezően alakulnak, az év hátralévő részében akár 60 milliárd forintos mozgástere is lehet a kormánynak a Széll Kálmán Terv 2.0-nak köszönhetően – fejtette ki Suppan Gergely. A TakarékBank senior elemzője hangsúlyozta: az idén az államháztartás első öt havi adatai kedvezőbben alakultak, mint a megelőző években. Eddig az év közepére a hiányadatok mindig elérték  az év egészére tervezett deficit 100 százalékát, az idén a hiány az év közepén várhatóan ez alatt marad. Ez részben a második félévben belépő új adónak, illetve a még életben lévő válságadóknak köszönhető – tette hozzá Suppan Gergely.

Suppan kiemelte: a Széll Kálmán Terv 2.0 tervezett lépései miatt, bár a kormány lefelé módosította az idei GDP-adatot, a hiány alacsonyabb lehet az előirányzott, GDP-arányos 2,5 százaléknál 0,2 százalékponttal. Ha pedig várhatóan ősszel megszületik a tervezett IMF-megállapodás, ez néhány 10 milliárd forinttal javíthatja, csökkentheti a kamatkiadásokat – elemezte a TakarékBank senior elemzője.

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya májusban 115,9 milliárd forint volt, az első öt hónapban a deficit 344,1 milliárd forintot tett ki. Tavaly májusban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 58,0 milliárd forint volt, az első öt havi deficit 724,2 milliárd forintot tett ki.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vmint...
2012. június 08. 07:26
Akkor lehet Felcsúton nagyobb stadion, közvetlen vasútjárattal az Orbán villától Közgép építésben.
Kommentelő
2012. június 08. 01:51
60.000.000.000? Ahhoz azért a Lajosnak is lesz egy-két szava!
bendix
2012. június 07. 20:10
Mi a fasz van itt, az összes bögreharcost ide ette a fene!
kjkj945
2012. június 07. 19:13
13-14 ezer milliárdnál 60 milliárd?????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!