Nem halasztaná a pedagógus-életpályamodellt Hoffmann

2012. május 02. 08:46

Hoffmann Rózsa nem tartja elképzelhetőnek, hogy 2014. január 1-ig elhalasszák a pedagógus-életpályamodell bevezetését. Az oktatási államtitkár megerősítette, hogy a Nemzeti alaptantervbe bekerülnek Wass Albert művei, illetve Kertész Imre Sorstalanság című regénye.

2012. május 02. 08:46

Az oktatási államtitkár nem tartja elképzelhetőnek, hogy 2014. január 1-ig elhalasszák a pedagógus-életpályamodell bevezetését. Hoffmann Rózsa az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerda reggel elmondta: a kormány felismerte a pedagógus-életpályamodell bevezetésének szükségességét. „Úgy látom és úgy remélem, hogy a körülmények adottak lesznek” – mondta Hoffmann Rózsa az eredeti dátumra, a 2013. szeptemberi bevezetésre utalva. Ez akár pedagógusnapi üzenetként is megfogalmazható – folytatta, és azt kérte, bízzanak benne, ez a kormány képes lesz arra, hogy sok évtizedes adósságot törlesszen, és a pedagógusokat olyan pozícióba emelje a magyar társadalomban, amely a munkájuk alapján megilleti őket. Hozzátette: a kormányzás megkezdése óta kiemelt területe az oktatáspolitikának a pedagóguspolitika.

Hoffmann Rózsa szerint csak úgy lehet az oktatásügyet megújítani, ha motivált és jól képzett pedagógusok dolgoznak benne. Ezért tűzték zászlójukra a modellt, amelyet a kormány és az Országgyűlés is elfogadott, és mindmáig érvényes. Fájlalta, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0 mondatait – mint megjegyezte – rosszul interpretálják, ez ugyanis úgy kezdődik, hogy az életpályamodell 2013 szeptemberében lép életbe. Ezt követi az a mondat, hogy ha a makrogazdasági körülmények indokolják, esetleg vizsgálni kell a 2014. január 1-jei, csúsztatott bevezetést – közölte Hoffmann Rózsa. Az oktatási államtitkár a Nemzeti alaptantervre (Nat) vonatkozó felvetésre megerősítette, hogy bekerülnek Wass Albert művei, illetve Kertész Imre Sorstalanság című regénye.

Arra törekedtek, hogy azok a művek, amelyek vitán felül állnak, kerüljenek be az első, ötödik és kilencedik évfolyamon 2013-tól felmenő rendszerben életbe lépő Natba – jelezte az államtitkár. További kérdésre a felsőoktatásról szólva azt mondta: a megszorítás tény, de ebből nem következik, hogy egyetemeket, főiskolákat be akarnak zárni. Átalakításra szükség van, de bezárásokat nem terveznek – erősítette meg az oktatási államtitkár. Mint mondta, át kell gondolni az intézmények képzési szerkezetét, gazdaságos működtetését, és „meg kell tenni azokat az intézkedéseket, amelyek javítanak a helyzeten”. Hozzátette: az intézményekkel napi tárgyalásban vannak, és belátták, hogy nem folytatható így tovább.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jag3
2012. május 02. 11:01
Jé, egy nettó hazugság -hir.
táltos
2012. május 02. 09:28
Már most is késő lenne! Ja és lehet, hogy nem ártana egy átfogó szakdolgozat ellenőrzés sem visszamenelőg 30-40 évvel:)
kjkj945
2012. május 02. 09:27
Rozsika még mindig butácska. Az életpálya model 20-30 év amire odajut, hogy használható legyen. 5-6 hónap se nem oszt, se nem szoroz.
liberálzöld.
2012. május 02. 09:23
Nem halasztja. Egyszer s mindekorra elfelejti. Oszt jónapot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!