Lázár: főállás a parlamenti képviselőség

2012. április 16. 14:14

Főállású foglalkozás lesz a parlamenti képviselőség, emellett keresőtevékenységet nem lehet folytatni 2014-től – jelentette ki Lázár János a Fidesz-KDNP frakciószövetség hétfői ülése utáni sajtótájékoztatón.

2012. április 16. 14:14

Lázár János azt mondta, „a KDNP-nek más elképzelése volt a javadalmazási viszonyokról”, mint ami a Fidesz előterjesztésében szerepelt. A KDNP-vel nem ért egyet, szerinte Magyarországon a parlamenti képviselőknek főállású képviselőknek kell lenniük. Ez szerinte nem egy mellékállás, hanem főfoglalkozás. „A rendszerváltás egyik legnagyobb hazugsága, hogy a parlamenti képviselőség egy mellékállás; ilyen nincs” – szögezte le Lázár.

A fideszes frakcióvezető közlése szerint tartalmában nem változik a javadalmazás az eredeti előterjesztésben szeplőhöz képest. Mind a javadalmazás, mind a munkafeltételek, mind a költségtérítés ebben a formában kerül az Országgyűlés elé. Jelezte: azt, hogy a későbbiek folyamán szükség van-e változtatásra, szeretnék az ötpárti tárgyalásokon felvetni.

Lázár felidézte, hogy az összeférhetetlenség ügyében az Országgyűlés 81 százalékos többséggel azt a változatot támogatta, amely szerint parlamenti képviselő 2014 után más keresőtevékenységet nem végezhet. Ezen nem kívánnak változtatni, a legszigorúbb összeférhetetlenséget kívánják érvényesíteni a parlamenti munkával összefüggésben - szögezte le a politikus.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. április 17. 09:01
Amelyik képviselő nincs benn a plenáris űlésen, 10 ezer huf levonás óránként. Nekik az a munkahelyük. Probálja meg egy dodozó, hogy nem megy be melozni, néhány nap mulva duppla lábbal kirugják. A képviselőket miért nem??
pimepime
2012. április 17. 08:53
„A rendszerváltás egyik legnagyobb hazugsága, hogy a parlamenti képviselőség egy mellékállás; ilyen nincs” ------------------- Hódmezővásárhely polgármestere hazug?
rogananti
2012. április 16. 16:31
Kurvától a szentbeszéd?
Tikva
2012. április 16. 16:06
Teljesen egyetértek azzal,hogy egy ember egy se..gel csak egy lovat üljön már meg. Pláne úgy,hogy manapság a lakosság igen nagy hányadának,vagy csak söprűnyél jut,vagy csak egy hintaló...azaz munkanélküli...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!