Kulcs: Elfogták a gyanúsítottat

2012. április 06. 10:51

Négy embert megöltek, három pedig súlyosan megsérült a Fejér megyei Kulcson péntek délelőtt történt tragédiában – tudta meg a község polgárőrségének vezetőjétől az MTI. A halottak között egy idősebb nő, egy idősebb és egy középkorú férfi, valamint egy fiatalember volt, mentőhelikopter szállított egy életveszélyes sérültet a budapesti Állami Egészségügyi Központba, a másik két sérültet rohamkocsival a székesfehérvári, illetve a dunaújvárosi kórházba vitték.

2012. április 06. 10:51

Kinter Gyula, a helyi polgárőr egyesület elnöke azt mondta: feltehetően családi tragédia történt a kora délelőtti órákban. A polgárőrök úgy tudják, hogy a falu domboldalánál lévő családi házban, a Hegyalja úton egy karddal mészárolták le az embereket. Közlése szerint a mentők eddig két életveszélyes sérültet vittek el a házból, de az épületben még mentősök dolgoznak, zajlik a rendőrségi helyszínelés. Az utcában több mentőautó, tűzoltóautó és egy mentőhelikopter is várakozik, a házhoz vezető utat a rendőrség lezárta. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére egyelőre nem tudott felvilágosítást adni.

FRISSÍTÉS:

A Terrorelhárítási Központ (TEK) készültségi szolgálata úton van a Fejér megyei Kulcs településre, ahol – a község polgárőrségének tájékoztatása szerint – több embert megöltek, illetve megsebesítettek pénteken. Hajdu János, a TEK főigazgatója az MTI-nek elmondta azt is, hogy a terrorelhárítók mindenben együttműködnek a rendőrséggel és folyamatosan gyűjtik az információkat. Az MTI úgy tudja, a TEK azért vonul a helyszínre, mert a támadó néhány embert még fogva tart a családi házban, ahol a gyilkosság történt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek péntek délelőtt csak annyit tudott megerősíteni, hogy több ember meghalt és többen életveszélyesen is megsérültek. R. Szabó Ágnes közölte: a megyei rendőrség a helyszínről ad később tájékoztatást a sajtónak. Kinter Gyula, a helyi polgárőr egyesület elnöke ezt megelőzően azt mondta: feltehetően családi tragédia történt a kora délelőtti órákban. A polgárőrök úgy tudják, hogy a falu domboldalánál lévő családi házban, a Hegyalja úton egy karddal mészárolták le az embereket. Mint közölte, a mentők eddig két életveszélyes sérültet vittek el a házból. Az utcában több mentőautó, tűzoltóautó és egy mentőhelikopter is várakozik, a házhoz vezető utat a rendőrség lezárta.

Frissítés:

Négy ember halt meg, három súlyosan megsérült a Fejér megyei Kulcson péntek délelőtt történt tragédiában – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a sérülést és a halált karddal okozták, így arról sem beszélt, hogy vágott, vagy szúrt sérüléseket szenvedtek a sértettek.

A szóvivő elmondta: a Fejér megyei településre riasztott mentők a helyszínen több sérültet találtak, közülük négy olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A halottak között egy idősebb nő, egy idősebb és egy középkorú férfi, valamint egy fiatalember volt - mondta. Közlése szerint a helyszínre három mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak. A mentőhelikopter egy életveszélyes sérültet a budapesti Állami Egészségügyi Központba szállított, a másik két sérültet rohamkocsival a székesfehérvári, illetve a dunaújvárosi kórházba vitték.

Frissítés:

A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei elfogták azt a 24 éves férfit, aki a Fejér megyei Kulcson négy családtagját megölte, hármat pedig megsebesített – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel péntek délben.

A TEK munkatársai a település közelében, egy mocsaras területen fogták el Horváth Csanád Jutast, akit azonnal őrizetbe vettek. Fotóját és adatait a rendőrség honlapján is közzétették. Garamvölgyi László szóvivő a korábbi híreket cáfolva azt mondta: nem történt túszejtés, az elkövető feltehetően egy családi vita során, brutálisan végzett rokonaival egy szúró és vágó eszközzel.

A férfi, amikor kezében a gyilkossághoz használt eszközzel kilépett az utcára, egy másik rokonát is megsebesítette, akit a mentők kórházba szállítottak. A dandártábornok közölte: a fiatalember édesapjával, nagyszüleivel és testvérbátyjával végzett, édesanyját, lánytestvérét és egy közeli rokonát megsebesítette.

Fotó: Index

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
afterall33
2012. április 06. 14:15
Olykor (akár egy két nemzedéken belül) visszaüt a családon belüli erőszak. A génkárosodott levágja a családot.
rakosi
2012. április 06. 13:45
Cigányügyben a Kuruc a hiteles forrás. Nos ott nem cigányoznak, tehát nem kormos az elkövető!
sky.net
2012. április 06. 13:33
most jön hogy pszichiátriai kezelés alatt állt / antidepresszánsokat szedett
tarackos
2012. április 06. 13:17
"Kulcs: Elfogták a gyanúsítottat" Ügyes, gratula! Végre nem égett be a tek...;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!