Mesterházy: Fideszes hatalmi harc áldozata a BKV

2012. február 20. 15:35

Az MSZP elnöke a VDSZSZ elnökével való megbeszélés után támadta a Fideszt a BKV helyzetéért.

2012. február 20. 15:35

A szocialista frakció tagjai Gulyás Attilával, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökével konzultáltak. Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a BKV – a hiteltartozások és a forráshiány miatt súlyos – helyzetét rontja, hogy a közlekedési társaság a Tarlós István főpolgármester és Simicska Lajos közötti „marakodás” áldozata, miközben megszűnt a kollektív szerződés, így a dolgozók jelentős részének csökkent a nettó jövedelme.

Pártja megoldási javaslatairól szólva elmondta: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) helyett a BKV-ra kellene költeni az előbbinek megítélt működési támogatást, a BKK ugyanis „olyan vízfej, amelynek semmi értelme jelenlegi formájában”. Szorgalmazta, hogy a kormány térjen vissza az állami források átutalásának kiszámítható módjához, illetve hogy a kabinet a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól érkező pénzből a tömegközlekedési vállalatok gondjainak megoldására is költsön, ugyanis a BKV-hoz hasonlóan számos Volán-társaság is nehézséggel küzd. Arra a kérdésre, hogy az MSZP érez-e felelősséget a BKV nehéz helyzetéért, Mesterházy Attila azt mondta: a Fidesz-kormány zárolta a cég működéséhez szükséges forrásokat és tért át ettől az évtől egy átláthatatlan finanszírozási modellre.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vizigót
2012. február 20. 21:45
Ja és Attila, ha te így ömleszted magadból a jobbnál jobb ötleteket bazdmeg, akkor mi a sunyi faszért nem adtál belőlük néhány éve Gabinak és Mikinek? Csabinak nyilván nem volt rá szüksége, ő magától is elég nagy barom.
Vizigót
2012. február 20. 21:41
Te Attila, attól még, hogy a BKK valóban egy bazinagy baromság, miből gondolod szegénykém, hogy ebben a témában ti hitelesebben tudtok megnyilvánulni, mint bármi másban? Kontraszelektált balfasz.
johnnyrotten
2012. február 20. 18:29
Tudta-e...? ... hogy Mesterházy Attila név anagrammája: SZITTYA HERETÁMLA! (Köszönet a Dumaszínháznak és az anagramma-generátornak!)
imres
2012. február 20. 18:28
Óh dehogy! A százmilliós jutalmak áldozata. Rövid az emlékezeted, Attila!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!