Stratégia újratöltve – Drogcsata Magyarországon I.

 

 

A Nemzeti Drog Fókuszpont 2011-es jelentéséből kiderült: a magyar középiskolások 30,7 százaléka fogyasztott már valamilyen tiltott vagy még legális drogot, körükben a droghasználat 2006 óta másfélszeresére nőtt. A rendőrség évente 5-7 ezer 30 év alatti alkalmi marihuánafogyasztót von büntetőeljárás alá, ami megterheli a költségvetést is.

 

„A '90-es évek végén volt egy óriási nagy drog-boom, amikor Kelet-Közép-Európában megtriplázódott a drogokat kipróbálók száma. Ez azért volt, mert beértük a Nyugatot, előtte a vasfüggöny miatt nem jutottak el ide ezek a szerek” – mondta lapunknak Sárosi Péter, a TASZ ügyvivője és drogpolitikai programvezetője, aki a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) nem-kormányzati képviselője és az Országgyűlés Kábítószerügyi Eseti Bizottságának szakértője. „Ez az egész nagyon hirtelen tört rá a magyar társadalomra” – tette hozzá, megjegyezve: a marihuána-fogyasztás növekedése a 2000-es évek közepén egy kicsit lelassult, nemrégiben jött újra divatba, a heroinfogyasztás mértéke azonban jó ideje az egész kontinensen egységesen csökken.

 

Sárosi Péter szerint az aktuális kormány drogpolitikai intézkedései és a kábítószer-trendek között nem érdemes kapcsolatot keresni. „Nem tudunk komoly befolyással lenni arra, hogy hányan próbálják ki ezeket a szereket – amire viszont nagy hatásunk lehet, az az, hogy mi történik azokkal a fiatalokkal, akik problémás szerhasználók” – jelentette ki Sárosi. Véleménye szerint az ellátórendszer erősítése kiemelkedő fontosságú, ebben azonban az elmúlt húsz év egyetlen magyar kormánya sem jeleskedett. „Talán a legjobb időszak a 2000-es évek eleje volt, amikor a parlament teljes pártközi konszenzussal elfogadta a Topolánszky Ákos nevéhez fűződő első drogstratégiát” – mondta, hozzátéve: azóta mind a politikai figyelem, mind az ágazatba folyó állami támogatás összege csökkent.

 

 

„Az új drogstratégia egy nagyon ambiciózus szöveg, de az abban megjelent célkitűzéseket már az előző stratégia is magában foglalta” – reagált Sárosi, hozzátéve: az új dokumentum 80 százalékával egyetért, a maradék – amely a korábbi hozzáállástól eltér – vitás. Sárosi véleménye szerint ugyanakkor az új dokumentum rosszul megírt, rossz minőségű és felesleges, az alapvető probléma mégis inkább az, hogy a kormánypártban jelenleg nincs olyan fajsúlyos politikus, aki ezt a területet igazán fontosnak tartaná. Megjegyezte: az is gond, hogy meglátása szerint a NEFMI, amelynek hatáskörébe a problémakör tartozik, kevésbé jó érdekérvényesítő tárca a többihez képest.

 

A TASZ szakembere szerint a szöveg politikailag motivált, kriminalizációhoz vezet, és a társadalom által deviánsnak tartott csoportokkal szemben – drogosok, hajléktalanok – hirdet zéró toleranciát. „Fő célja, hogy a nem fogyasztó többségi társadalmat megvédje a drogoktól; a 2000-ben elfogadott, később sikeresnek bizonyult stratégia pontosan ezt a hozzáállást váltotta le – mondta”. Sárosi megjegyezte: a magyar társadalom rendkívül elfogadó a legális drogokkal szemben – dohányzás, alkoholfogyasztás, gyógyszerabúzus – míg a drogosokat kiveti magából. „Ez a szöveg ennek a társadalmi elvárásnak próbál megfelelni”. Sárosi emellett úgy látja, az illegális szerek hatásait a közvélemény eltúlozza.

 

Dr. Szemelyácz János pszichiáter, INDIT Alapítvány igazgatója, a Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) képviselője a Mandinernek a stratégiáról így nyilatkozott: új stratégia kidolgozására nem volt szükség, az egyszerűen egy indokolatlan politikai döntés szüleménye. Megjegyezte: a korábban érvényben lévő szöveggel a szakma 98 százaléka egyetértett.

 

A TASZ ügyvivője ugyanakkor a stratégiaalkotás folyamatának törvényességét is megkérdőjelezi. Amint azt a Mandinernek elmondta, a korábbi gyakorlattól eltérően a parlament most nem szavazott egy új koncepció szükségességéről. Sárosi Péter szerint „ha itt egy országgyűlési határozat módosításáról van szó, akkor ahhoz parlamenti felhatalmazás kellett volna, és ezt szakmailag is meg kellett volna indokolni – egyik sem történt meg” . Sárosi megjegyte: a procedúra két éve húzódik, ez idő alatt az állam követendő nyomvonal nélkül cselekedett, illetve nem cselekedett.

 

A szöveg néhány pontja alkotmányjogi szempontból is kétségesnek tűnt korábban: a kenderlevél ábrázolásának betiltása, az internetes figyelőszolgálat, valamint a vagyonelkobzás kapcsán a bizonyítási teher megfordítása a szakma jelentős részében nemtetszést váltott ki. Az internetes megfigyelés később anyagi források hiányára hivatkozva kikerült a tervezetből, és a kender is megmaradhat, mint legális szimbólum. A TASZ jelen álláspontja szerint a bizonyítási teher kérdése a strasbourgi bíróság elé kerülhet. A hatóságok által lefoglalt drogokhoz kapcsolódó, elkobzott vagyonokat a szervezet álláspontja szerint az egészségügyi ellátórendszerbe kellene visszaforgatni.

 

 

A stratégia a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) átalakításával kapcsolatban megfogalmazza, hogy annak „intézményét meg kell újítani” és a továbbiakban az államigazgatás tárcaközi egyeztető fórumként kell működtetni. A Bizottság ülésein 2007 óta négy, a civilek által titkos szavazással megválasztott képviselő teljes jogú tagként vehetett részt, most azonban a civil hangok eltávolodhatnak a forróponttól, érdekérvényesítő képességük jelentősen megcsappanhat. Mellettük kezdetben a KKB-ban az egészségügyi, illetve az ifjúságpolitikáért felelős miniszter ült, majd miniszteri biztosok, később igazgatók, végül egyetlen főosztályvezető maradt a kormányzat részéről, amely folyamat Sárosi Péter szerint jól jelzi, hogyan csökkent az évek során az állam vezetői körében a téma jelentősége.

 

Dr. Szemelyácz János a tervezett módosításokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy hisz ugyan a párbeszédben, de annak hatékonyságára az elmúlt időszak csekély eredményű egyeztetései kevés reményt adnak. A stratégiában kitűzött civil térnyerés egy „nevetséges ál-irány” – mondta a Bizottságban a több száz tagot tömörítő MAT képviselője, hozzátéve: a minisztérium bármelyik civil szervezettel konzultálhatna, ha akarna, de ez nem fontos neki. Sárosi ezzel kapcsolatban annyit mondott: már a drogosokat segítő intézmények együttműködése sem valósul meg.

 

 

A drogstratégia nem jelöl ki prioritásokat, nem nevez meg területeket, amelyek támogatása kiemelten fontos vagy sürgős lenne – a szűkös erőforrások ellenére sem. A legutóbbi álláspont szerint idén 5 milliárd 862 millió forintot utal majd a kormány  közösségi ellátásokra, utcai szociális munkára és krízisközpontokra. Ez az összeg jelentős visszaesést jelent a korábbi évekhez, de előrelépést a kormányzat ezt megelőző terveihez képest. Bár az előző stratégia tartalmazott irányszámokat, az új szöveg megalkotói nem érezték feladatuknak a beárazást, azt a cselekvési terv kidolgozóira hárították.

 

„Az absztinencia egy tök jó cél, csak nem mindenkinek” – mondta Sárosi. Kifejtette: az ellátórendszernek a drogfüggőket nemcsak a leszokás, de a használat közben is segítenie kell, többek között a tűcsereprogramokkal, a kórházakban gyógyszeres helyettesítő terápiával. „Az ártalomcsökkentés a drogstratégia mostohagyereke” így a tűcsere, a HIV-szűrés és tanácsadás sem került bele a stratégia szövegébe. Sárosi Péter ugyanakkor ezeket különösen fontos kérdésnek tekinti. „Nagyon gyakori, hogy a HIV-fertőzöttek már csak a végső stádiumban szereznek tudomást betegségükről, pedig korai felismerés esetén kezeléssel megakadályozható a betegség továbbterjesztése”. Elmondta: a fővárosi tűcserét végző szervezetek és programok jelentős részétől az utóbbi évben teljes egészében megvonták az állami támogatást a költségvetés nehéz helyzetére hivatkozva.

 

Az ilyen segítőpontok más szempontból is fontosak: általában ezek azok a helyek, ahol a fogyasztók először találkoznak a segítséggel, ezek jelentik az ellátórendszer első lépcsőjét. Hogy minél több ember bekerüljön, a küszöbnek alacsonynak kell lennie, hogy az azt igénylőket rehabilitációra, csoportterápiára, vagy egyéni konzultációkra lehessen irányítani. Mindezek a feladatok ma elsősorban civil szervezetekre hárulnak.

 

 

„A civil szervezetek anyagi támogatása jelentősen lecsökkent, jelenleg is vannak olyan pályázatok, amelyeket már megítéltek egyes központoknak, a pénzt mégsem kapják meg az érintettek” – számolt be Sárosi, hozzátéve: a civilek bírósági eljárás indítását fontolgatják. A korábbi aktivista szerint a drogpolitikai költségvetés mára olyannyira leszűkült, hogy drogambulanciák kerülnek „nagyon rossz helyzetbe”, programok szűnnek meg, illetve az állami feladatok jelentős részét ellátó civil szervezetek működése is ellehetetlenül. Mint elmondta, egy 2007-es felmérés szerint a kormány még mintegy 10 milliárd forintot szánt droggal kapcsolatos intézkedésekre, ebből azonban 8 milliárd forint a büntető-igazságszolgáltatás költségeinek fedezésére fordítottak, és csak 2 milliárd folyt az egészségügybe. A szakember úgy véli, ezt az arányt meg kellene fordítani, a kínálatcsökkentésről a hangsúlyt érdemes lenne a kereslet- és az ártalomcsökkentésre helyezni. Dr. Szemelyácz János ezzel kapcsolatban megjegyezte: az arány megfordulása egészséges lenne, de naiv dolog erre várni.

 

„Magyarországon az ellátórendszer komoly problémákkal küzd: minimális a kórházi helyek száma az addiktológiai osztályokon, az orvosok nem tudják betegeiket detoxikációra küldeni, a pszichiátriákon elutasítják a drogfüggő betegeket” – sorolta Sárosi. Elmondta, a gyógyítási folyamatban a kórházi kezelést követő vidéki rehabilitációs otthonokból szerencsére egyre több van – elsősorban egyházaknak és civil összefogásnak köszönhetően – de az életbe visszasegítő, a szocializációt, lakás- és munkahelykeresést támogató „félutas házakra” továbbra is nagy szükség lenne.

 

A fiatalokra ma nagy tömegben zúdulnak a drogok, hiszen azokhoz egyre egyszerűbb a hozzáférés, az ambulanciák és a pszichiátriai osztályok azonban nincsenek felkészülve az ellátandók számának hirtelen és radikális emelkedésére – mondta a Mandinernek Dr. Szemelyácz. Arról is beszámolt, hogy az univerzális prevenciós rendszer forráshiány miatt „éppen most szűnik meg”, a célok megvalósításához szükséges juttatásokra pedig éveket kell majd várni.

 

„A Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma kezelésére – mint országgyűlési határozat – akkor lép érvénybe, amikor a Parlament elfogadja. Az elfogadástól számított három hónapon belül a Kormánynak meg kell alkotnia a stratégia megvalósulását szolgáló cselekvési programot, illetve akciótervet” – olvasható a dokumentum végén. Dr. Szemelyácz úgy véli, hiába fogadják el a stratégiát, a majdani akcióterv akkor is haszontalan lesz pénz hiányában.