Az Európai Zöld Párt tagja lett az LMP

2011. november 13. 15:06

Teljes jogú tagjai közé választotta az LMP-t az Európai Zöld Párt (EGP). Európai zöld vezetők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a magyarországi demokrácia és a gazdasági helyzet miatt.

2011. november 13. 15:06

Párizsban tartott kongresszust az Európai Zöld Párt (EGP), ahol a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy döntöttek, hogy teljes jogú tagjaik közé veszik fel a magyar Lehet Más a Politika pártot. A Szél Bernadett és Vágó Gábor által jegyzett közlemény szerint Philippe Lamberts, az EGP társelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy az LMP nemcsak a kelet-közép-európai régióban játszik fontos szerepet a zöld mozgalmak, pártok megerősítésében, de sikere a többi európai zöld párt számára is lelkesítő példa.

A két politikus közlemény kitér arra is, hogy Rebecca Harms, a zöldek európai parlamenti frakciójának vezetője, és Eva Joly, a francia zöldek elnökjelöltje aggodalommal nyilatkozott a magyarországi demokrácia és gazdaság helyzetéről. Beszédeikben hangsúlyozták: egyedül az LMP jelenti a demokratikus változás esélyét.

Szél Bernadett és Vágó Gábor beszámolója szerint a kongresszus elfogadta a „Párizsi Nyilatkozatot” is, amelyben a súlyosbodó európai gazdasági, szociális és politikai válságra közös megoldást követelnek. Párizsban döntés született a visegrádi zöld pártok szorosabban együttműködéséről is.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2011. november 13. 17:23
Együtt legelnek? Mert Cohn Bendit a fő zöld másra nem alkalmas!
Fakutya ezredes
2011. november 13. 16:09
Ahogy elnezem a zodek temait, megint jon a gender micsodazas.
krisztoforo48
2011. november 13. 15:57
Na,a seggfej válthatna egy nyelvest a pedofillal,az egyezség megkötésének emlékére:)))
Fakutya ezredes
2011. november 13. 15:53
Aha :))) http://href.hu/x/ggt9
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!