Magyar álhírterjesztéssel vádolta Kocsist – csattanós választ adott a frakcióvezető
„Akiket felzaklatott az a téves hír, hogy szír volt az elkövető, és megnyugodtak, amikor kiderült, hogy szaúdi, azoktól elnézést kérek!” – írta a frakcióvezető.
Jóvátételi adót fizettetne a volt MSZMP, Munkásőrség, ÁVH vezető politikai döntéshozóinak a nyugdíja után Wittner Mária - írja a Népszabadság. Kezdeményezik a Büntető törvénykönyv módosítását: azokkal az egyezményekkel egészítenék ki Btk.-t, amelyek a nürnbergi bíróság által alkalmazott emberiség elleni bűntettekre vonatkoznak. Ezt 1956 kapcsán tartják fontosnak.
A Fidesz-frakció azt kéri a kormánytól, vizsgálja meg tételesen annak lehetőségét, jóvátételi adó fizettethető-e azokkal, akik a volt MSZMP-nek helyi, megyei és országos politikai szervezetének főállású döntéshozói voltak. Több ezer ilyen nyugdíjas van ma Magyarországon. Amennyiben törvényes és alkotmányos lehetőség van, a magyar állam adóztassa meg ezeket a nyugdíjakat! - ismertette a frakció álláspontját Lázár János a Fidesz-KDNP frakciószövetség ülése után.
A javaslat Wittner Mária felvetése volt: foglalkozzon az Országgyűlés az MSZMP vezető testületeiben és függetlenített apparátusaiban dolgozók jövedelem-viszonyaival, és vizsgálják meg, hogyan tudnak a közteherviselésben ezek a volt MSZMP-sek nagyobb szerepet vállalni. Wittner Mária szerint vannak olyan '56-os túlélők, akiknek a megélhetési körülményeik nehézkesek, és az állam nem tud méltóképpen gondoskodni róluk - olvasható a Népszabadságban.
Gulyás Gergely fideszes képviselő kezdeményezi a Büntető törvénykönyv módosítását: azokkal az egyezményekkel egészítenék ki Btk.-t, amelyek a nürnbergi bíróság által alkalmazott emberiség elleni bűntettekre vonatkoznak. Ezt 1956 kapcsán tartják fontosnak.