„A jegybanki függetlenség erősítésére helyezik a hangsúlyt az új törvényben, nem pedig annak gyengítésére, mint azt számosan feltételezik. Valójában nagyobb hatalmat akarunk adni a Magyar Nemzeti Banknak. Amikor a jegybank, mint független intézmény kockázatokat lát, akkor meg kel teremteni annak a feltételeit, hogy közbe is léphessen, ne csak véleményt formálhasson” – fogalmazott a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a Bloombergnek adott interjúban. A jogszabályt novemberben tervezik elfogadni.
A válságadókról kifejtette: azok 2012-es tervezett kifutásuk után is fennmaradnak, a szektoriális különadókkal szemben csupán annyi engedményt tehetnek, hogy az elvonás mértékét csökkentik. Megnyugtatta a piaci szereplőket, hogy a terhelés mértéke nem fogja meghaladni az Európában szokásos szintet.