Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Mesterházy Attila programalapú szövetséget kötne más demokratikus erőkkel, nemcsak az Orbán-kormány leváltására, hanem arra is, hogy utána „rendbe tegye mindazt, amit a Fidesz-kormány szétrombolt”.
Mesterházy Attila pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, nyitott, demokratikus, nemzeti elkötelezettségű, karakteres baloldali néppártnak látná szívesen az MSZP-t. Hozzátette, a Szocialista Pártnak balközép pártnak kell lennie, amely programalapú szövetséget köthet más demokratikus erőkkel, nemcsak az Orbán-kormány leváltására, hanem arra is, hogy utána „rendbe tegye mindazt, amit a Fidesz-kormány szétrombolt”.
Az MSZP június 18-án, szombaton „merre tovább, MSZP” címmel tart egésznapos kongresszust, ahol minden küldöttnek biztosítja a hozzászólás lehetőségét. A tervek szerint a kongresszus határozatba foglalja az MSZP számára kívánatosnak tartott politikai irányt, arról szavaz és az eredményt mindenkire kötelező érvényűvé teszi.