Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos vizsgálatot indított a 2010 tavaszán indított termőföld-bérbeadási pályázatok kapcsán. Ezzel szerinte 100000 hektárnyi földet akartak átadni a szocialista agrárklientúrának.
Az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálatot indított az állami tulajdonú termőföldek kormányváltás előtti bérbeadásai ügyében - írja a Magyar Nemzet. Budai Gyula a lapnak elmondta: 2010 tavaszán mintegy 600 pályázatot írtak ki, mellyel mintegy 100000 hektárnyi földet kíséreltek meg átadni 20 évre a „szocialista agrárklientúrának”.
A politikus arra is felhívta a figyelmet: egy rendeletmódosítás lehetővé tette azt, hogy földhasználati jogosultságként fogadják el, amennyiben egy cég pályázott állami terület haszonbérletére. Ezzel a társaságok agrár-környezetgazdálkodási támogatásokhoz juthattak.

Budai Gyula egyébként közvetlenül a vidékfejlesztési minisztertől kérte a Kösely Zrt., a Tedej Zrt., valamint a Hunland cégcsoport jogviszonyának dokumentációját. Ennek oka, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ősszel nem reagált megkeresésére.