Kommunisták a kommunizmus kriminalizálása ellen

2011. január 03. 18:25

Európa kommunista pártjai közösen írt nyílt levélben tiltakoznak a kommunizmus kriminalizálására tett kísérletek ellen és az antikommunizmus elleni harcra hívnak fel.

2011. január 03. 18:25

Európa kommunista és munkáspártjai elítélik Bulgária, Litvánia, Lettország, Magyarország, Románia és Csehország külügyminisztereinek provokatív és felháborító kezdeményezését, melyben azt követelik az Európai Uniótól, hogy az EU területén vezesse be azoknak a jogi üldözését, akik nem fogadják el a történelem újraírására és a kommunisták, illetve a kommunizmus kriminalizálására irányuló kampányokat - olvasható az európai kommunista pártok által közösen megfogalmazott, a Magyar Kommunista Munkáspárt által a Figyelőnethez eljuttatott nyílt levélben.

Eszerint veszélyes általánossá tenni a jogi üldözést és egyéb olyan intézkedéseket, melyek már több EU-tagállamban a gyakorlatban életbe léptek. Úgy vélik, ezek többek között azok ellen irányulnak, akik elutasítják a II. világháború történelmének torzítását és a kommunizmus és fasizmus elfogadhatatlan egyenlővé tételét. Szerintük az sem véletlen, hogy ezt a kezdeményezést akkor akarják végigvinni, amikor a munkásosztály és a társadalom széles rétegeinek harca erősödik, mivel a munkások elleni támadások kéz a kézben járnak az antikommunista intézkedésekkel. Úgy vélik azonban, hogy a burzsoázia antikommunista tervei kudarcba fognak fulladni.

Még eltökéltebb és rendíthetetlen szellemben folytatják a harcot, hogy legyőzzék a nagytőke emberellenes hatalmát - írják, hozzátéve, hogy az antikommunista hisztériakeltés nem fogja becsapni a munkásosztályt és a társadalmi erőket. A levél egy felhívással zárul „minden demokratikus, haladó és antiimperialista erőhöz” annak érdekében, hogy azok csatlakozzanak az antikommunizmus elleni harcukhoz.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
öszödibeszéd
2011. január 04. 18:13
Hát, igen, kedves kommentelő barátaim, tökéletes elképesztő ez a hír! Ez evidens. De hol a nemzetközi, "mélyen független", orbángyűlölő sajtó felháborodása! Lássunk tisztán: ma az egész, nagyrészt persze baloldali világmédia Orbán méditörvénye ürügyén uszít, ezalatt leközölnek lazán ilyen dermesztő híreket, szándéknyilatkozatokat. Vagy amitől eldobom a kalapácsot: a haladó magyar és nem-magyar európai baloldali lázong olvasatlanul is a magyar törvények ellen, viszont ezt az ocsmányságot eltűrik/támogatják. Milyen emberek ezek??? Ha Lendvai és Babarczy Eszter demokraták lennének, megkezdenék virtuális világukban a tiltakozások gyűjtését...
Válasz erre
1
1
nyugalmazott tanár
2011. január 04. 15:37
Még illent! Láttak ezek egyáltalán egy Kádárt? Egy Aprót? Egy Biszkut? Vagy pufajkás Hornt? Egy kétlábon járó vérbírót? Egy körmös Bauert? Vagy Pető elvtársat? Miról hablatyolnak?
Válasz erre
1
1
ProfWilliam
2011. január 04. 15:24
Én mint a Kistestű Sorozatgyilkosokért alapítvány vezetője tiltakozom a sorozatgyilkosok kriminálása ellen! Mért kell így leszólni a gyilkolás iránti szenvedélyünket? Ott vannak például a cigarettázók. Őket miért nem szólják le annyira mint minket? Pedig mi igyekszünk... A szemetelő dohányosokkal szemben mi nem hagyjuk közterületen szanaszét hullákat és gyilkoló szerszámokat mégis olyan rossz a sajtónk... Ki érti ezt...
Válasz erre
2
1
nyugalmazott tanár
2011. január 04. 11:36
A betörők meg összefogtak a betörés kriminalizálása ellen. (Hát elég csúnya dolog, az már igaz) A rablógyilkosok úgyszintén. Ha lehet az egyiknek, miért ne lehetne a többinek is.
Válasz erre
6
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!