Bedőlhet a BKV

2011. január 13. 14:52

A főpolgármester szerint kormányzati segítség nélkül már az idén bedőlhet a BKV. Tarlós István a 2011. évi költségvetés koncepciójának szerdai elfogadása kapcsán tartott sajtótájékoztatót. Kitért arra is, vállalja a politikai felelősségét annak, hogy megszüntetik az ingyenes közterület-használatot.

2011. január 13. 14:52

Tarlós István szerint a BKV helyzetét kizárólag állami beavatkozással lehet rendezni. Közölte: csak egy dologban kérik a kormány segítségét kérik, és az a BKV. Azt szeretnék, ha a kormány beszállna a Budapesti Közlekedési Központba tulajdonosként 50 százalékban, szanálná a BKV 77 milliárd forintos közvetlen banki adósságát, és megadná a cég működtetéséhez szükséges hiányzó 19 milliárd forintot. Szerinte most pénzt kell pumpálni a BKV-ba, különben elsüllyed, most be kell fektetni, hogy később takarékosabb, gazdaságosabb működést lehessen produkálni. Hangsúlyozta: ha már be kell dőlnie a BKV-nak, akkor politikai okokból szeretné, ha ez hamarosan megtörténne.

A BKV közvetlen banki adóssága 77 milliárd forint, a belső adóssága 800 milliárd, ami abból adódik, hogy fittyet hánytak az amortizációs pótlásokra. Emiatt azonnal kellene 1100 buszt vásárolni. Ezért merült fel a buszszolgáltatás kiszervezése is. Kijelentette: az utasoknak nem szabad megérezniük a BKV esetleges pénzügyi bedőlését. Jelezte: ahogy eddig, úgy az év további részében sem szeretnének jegyáremelést.

Tarlós István szerint a város jelenlegi pénzügyi helyzetében véget kell vetni az ingyenes szolgáltatásoknak. A Sziget Fesztivált érintő közterület-használati díj kapcsolat megjegyezte, az nem lehet, hogy egyesek kapnak ingyenességet, mások meg nem. Kijelentette ugyanakkor, hogy a Sziget komoly, 1-1,5 milliárd forintos kedvezményt kaphat a díjból. Az ügyben jövő héten találkoznak Gerendai Károllyal. Kijelentette_: következetesek lesznek a kérdésben. Senki nem kap ingyenes közterület-használatot. Hangsúlyozta: vállalja a döntés politikai felelősségét. Atkári János pénzügyi főtanácsadó elmondta, tavaly 4,5 milliárd forinttól esett el a főváros, mert több rendezvény ingyenesen használhatta a főváros közterületeit.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2011. január 14. 00:41
Az bassza a csőrüket a "kiválasztottaknak", hogy Atkári dezertált.
Honfi-fi
2011. január 13. 15:33
Hát akkor dőljön be vazzze! Már a Hagyó bukta idején leírtam, hogy ezt a kupit úgy ahogy van, meg kell szüntetni, be kell zárni. És csinálni kell, egy tisztességes és jól működő közösségi szállító konzorciumot. Ha bedől, lesz egy kis átmeneti idő, amíg akadozni, vagy épp szünetelni fognak a járatok. Ennyi büntit, meg pont megérdemel az a budapesti bagázs, aki a nyakunkra szavazta 20 éven keresztül a demszki maffiát.
pityesz74
2011. január 13. 15:12
Járjanak gyalog többet látnak!!
Kosinva
2011. január 13. 15:07
Nem csak Budapest tömegközlekedése van szar helyzetben, hanem a többi megye jogú városé, maximum ott nem lopnak annyit (bár néha ez sem igaz).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!