Árpád-sávos tangában vonul fel a Jobbik?

2010. július 10. 09:00

1992-ben még hiába hirdették meg a Meleg Büszkeség Napját Magyarországon: a rendezvény érdeklődés hiányában elmaradt – 2008-ban és 2009-ben pedig már az esti híradók toptémájává vált a felvonulás a szélsőjobboldali ellentüntetők agressziója miatt. A Mandiner összefoglalta a melegfelvonulások eddigi hazai történetét és megkérdezte a pártokat, mit gondolnak róla.

2010. július 10. 09:00
Bukovics Martin

A hazai leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösség – akiket a továbbiakban az egyszerűség kedvéért LMBT-nek fogunk hívni – legnagyobb ünnepét tartja a héten: július 4-től 11-ig tart ugyanis a budapesti LMBT film- és kulturális fesztivál, melynek leglátványosabb és a legtöbb visszhangot kiváltó eseménye a július 10-i Andrássy úti felvonulás. Teljes jogegyenlőséget szeretnénk az LMBT-közösségnek. A bejegyzett élettársi kapcsolat nagy előrelépés, a közös szülői jog gyakorlása azonban még nem megoldott. A szombati tüntetésre nagyjából ugyanannyi embert várunk, mint tavaly: 2000-2500 embert vagy többet- válaszolta a Mandinernek Steigler Sándor, a fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány vezetője arra a kérdésünkre, hogy miért tüntetnek évről évre.

A Toldi mozi adott helyet 1993-ban az első magyar melegtematikájú filmfesztiválnak Magyarországon – akkor az AIDS elleni küzdelem kapcsán szervezték meg a rendezvényt. Az első melegünnep gondolata egyébként már 1992-ben megfogalmazódott a fejekben, akkor azonban a szervezőkön kívül senki nem látogatott el a programra. Az első melegfelvonulás 1997. szeptember 6-án volt: a háromszáz fős menet a Capella Café-tól indult és a Duna korzón haladt végig a Vörösmarty térig. Az önmagát közbuziként meghatározó újságíró, Pálfi Balázs a felvonulás elnevezése kapcsán akkor azt mondta: „nem a melegségünkre vagyunk büszkék, hanem arra, hogy immáron 1997-ben eljutottunk odáig, hogy felemeljük fejünket, felmutatva magunkat azt mondjuk: itt vagyunk, ilyenek vagyunk!” A melegközösségnek nagy lökést adhatott az is, hogy a Magyar Narancs egy hétre rá azzal a címlapfotóval jelent meg, hogy 'Buzinak lenni jó!'

A Mandiner megkérdezte erről Ferencz Éva Médea szociológust, aki a hazai LMBT-mozgalmat választotta diplomadolgozata témájának. Szerinte figyelemreméltó, hogy a felvonulás milyen sokat szelídült az idők folyamán. „Már nincsenek félmeztelen travik, és csak egy-két kamion van, az is szinte kizárólag zenét szolgáltat. A fenyegetéseknek köszönhetően egyre kevesebb az LMBT-ember, és egyre több a szolidáris, heteroszexuális tüntető, tavaly a felvonulók körülbelül 50%-a volt ilyen” - magyarázza a szakértő.

Jönnek a szarból a mélymagyarok

Persze az ellentüntetőkre sem kellett sokat várni. Páran már 1998-ban felismerték, micsoda közösségépítő erő rejlik abban, ha az ember „Buzi go home” táblákkal megy ki a Kiskörútra.  2001-ben szélsőjobbos csoportok a felvonulás betiltását kérték a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól – ekkor a katolikus püspöki kar is megszólalt: „Ez a magatartásforma ellentmond az emberi természetnek, ezért természetellenesnek kell tekinteni... és nem elfogadható, hogy egy természetellenes magatartás, mint pozitív érték mutatkozzék be a nyilvánosság előtt.”

Az első incidens 2004-ben érte a felvonulókat: egy járókelő követ dobott közéjük. 2005-re Tomcat is aktivizálta magát: azután, hogy egy évvel előtte csak transzparenssel ment ki a rendezvényre, ezúttal tojásbombával szerette volna megsorozni a Lánchídon át kamionnal felvonulókat. Nem a rendőrségen múlt, hogy a Lánchíd tetejére szerelt rádiótávirányítású szerkezet végül nem működött. „A média felelőssége is, hogy milyen képeket mutat a felvonulásról. Az durva volt, amikor nem voltak megbotránkoztató képek, és a TV2 bevágott egyet korábbról, csak hogy legyen mit mutogatni. A magyar Pride ma már egyáltalán nem megbotránkoztató. Nem olyan mint Londonban, ahol egymillió ember vesz részt és nincsenek atrocitások a félmeztelen travik ellenére sem” - mondta a Mandinernek Ferencz Éva Médea.

Minden politika

Az 1999-es melegfeszten jelent meg a politika úgy igazán: az SZDSZ-es Pető Iván mondott beszédet a megnyitón, akit azóta szocialista-szabaddemokrata politikusok sora követ. A legismertebb megnyitóbeszéd talán Szetey Gáboré, a Gyurcsány-kormány államtitkáráé volt, aki 2008-ban pont az LMBT-ünnep előestéjén coming outolt: „Szetey Gábor vagyok. A Magyar Köztársaság kormányának személyügyi államtitkára. Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlőségben. Magyar vagyok, és európai. Közgazdász, személyügyi vezető. Társ, barát, néha ellenfél. És meleg. Mint ti. Mint még sok százezren ebben az országban, akik – remélem – meghallják ezeket a mondatokat. Huh. Kimondtam.” 

Szetey beszédén jelen volt gyakorlatilag a komplett MSZP-SZDSZ: Dobrev Klára, Horváth Ágnes, Fodor Gábor, Kóka János, Eörsi Mátyás, Gusztos Péter, Magyar Bálint és Léderer András. Egy évre rá, 2009-ben jópár felvonuló ellenszenvét kiváltva, egyben nagy vitát kavarva Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is a melegekkel együtt vonult – a menet felénél azonban rejtélyesen eltűnt a kisföldalatti egyik megállójában. Gyurcsány akkor azért vett részt a Meleg Méltóság Menetén, mert szerinte nem szabad tétlenül nézni, hogy elvitassák bárkinek, köztük meleg magyar állampolgárok jogát a szabad véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez – annak ellenére ment el a volt kormányfő a felvonulásra, hogy a személyi biztonságáért felelősek ezt a lehetséges veszélyek miatt nem tanácsolták, sőt részvételével biztonsági okokból kifejezetten nem értettek egyet.

A biztosítékot azonban már Szetey 2007-es beszéde kivágta a szélsőjobboldalon. Az akkor jóval nagyobb figyelemmel övezett Kuruc.info felszólította olvasóit a Meleg Büszkeség Napjának megzavarására: azt írták, hogy a „buzik, homárőrök és deviáns konzumidiótákkal” szemben ők, a „harcosok, egyszerű adófizetők, azaz a cionista rezsim rendőrterrorjától szenvedő magyarok” tudják eredményesen felvenni a kesztyűt. A portál olvasói közül akadt olyan is, aki olvasói levélben vállról indítható rakétát javasolt kilőni „homártalanítás” céljából. Az attak végül olyannyira sikeres volt, hogy a rendőrség sem a felvonulás közben, sem az esti Rainbow Party idején tudta megvédeni az LMBT közösség tagjait. 

„A melegekkel kapcsolatos elutasítás nagyon erősen korrelál az életkorral. Tehát ez az egész kérdés részben generációs probléma is” - világítja meg a Mandinernek a melegekkel kapcsolatos ellenérzések egyik okát Ferencz Éva Médea. Az elmúlt pár évben valóban növekedett a kimondottan homofóbok aránya a társadalmon belül, de ez a melegszakértő szerint összefügg a szélsőjobb megerősödésével. Ugyanakkor a társadalom egyre inkább polarizálódik ebben a kérdésben, mert növekedett az elfogadók aránya is, főként a fiatalok körében, mutat rá Ferencz Éva Médea. Egy nemzetközi kutatásban feltett kérdésre Magyarországon csak az emberek 8%-a mondta azt, hogy van LMBT-közösséghez tartozó ismerőse. Ugyanez a szám például Csehországban 43%. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nálunk kevesebben lennének a melegek, hanem kevesebben merik ezt nyilvánosan felvállalni. Hiányoznak a pozitív példák. Nem ismerünk meleg orvosokat, tűzoltókat, boltost, mondta a Mandinernek a szociológus.

Rituális melegverés 

Nem meglepő hát, hogy a 2008-as Meleg Büszkeség Napja jóval nagyobb rendőri biztosítás mellett zajlott – voltak ugyanis előjelei annak, hogy a 2007-es incidenseket csak ízelítőnek szánták az ellentüntetők. Még a fesztivál előtt Molotov-koktélokkal szórtak meg több meleg szórakozóhelyet – a felvonuláson pedig válogatott szidalmak, tojászápor, petárdák, kövek és mindenféle büdös savval való locsolás várta a szexuális orientációjukat felvállaló magyar állampolgárokat, akiknek kisebb sérülésekkel sikerült megúszniuk az akciókat. A Felvonulási térre beszorult résztvevőket végül ki kellett menekíteni: rendőri biztosítással terelték a tömeget a földalattihoz, és a szerelvények a tüntetőmentes Bajcsy-Zsilinszky útnál álltak meg, ahol az emberek szétszéledhettek. A menet utáni esti rituális melegverés azóta is kedvelt szórakozása a budapesti Gay Pride-on ellentüntető radikális szélsőjobboldaliaknak.

Idén talán megvan az esély arra, hogy a melegfelvonulás ne úgy kerüljön be a hírekbe, hogy melegeket vernek. Steigler Sándor a Mandinernek elmondta, a rendőrségtől ők azt az ígéretet kapták, hogy az ellentüntetők dobótávolságnyira lesznek elhelyezve a felvonulástól. Kérdésünkre, miszerint változott-e szerinte a melegek társadalmi elfogadottsága az 1992-es kedzet óta, a Szivárvány Misszió Alapítvány munkatársa azt mondta: „Az elmúlt évek eseményei és a politikai színtéren elhangzott kijelentések alapján arra lehet következtetni, hogy rosszabbodott a helyzet. Magyarországon politikai tőkét lehet abból kovácsolni, ha valaki valamely kisebbség ellen indulatokat kelt – vagy ha éppen látványosan kiáll.” A melegfelvonulást szervező alapítvány kuratóriuma ezért úgy döntött: a tavalyi politikamentességgel szemben - ami ugye Gyurcsány miatt meghiúsult - várnak a rendezvényre minden olyan pártot és szervezetet, amely a megmozdulással egyetért.

„Ott leszünk, mert egyetértünk a fő üzenettel: azzal, hogy egy normális országban mindenki szabadon és biztonságban vállalhatja az identitását. Ezért elvárnánk a szolidaritást a többi parlamenti párttól is, akik velünk együtt kiálltak például a határon túli magyarok nyelvhasználatának lehetősége mellett” – indokolta meg Tordai Bence, az LMP választmányi szóvivője, miért vesznek részt az LMP politikusai a melegfeszten. A szóvivő elmondta, azért is fontosnak tartják a melegfelvonuláson való részvételt, mert szeretnék, ha inkább Németország példáját követnénk, ahol a kereszténydemokratáktól a kommunistákig minden, az emberi méltóságot tiszteletben tartó párt képviselői kimennek a felvonulásra – nem pedig Oroszországét, ahol a neonácik szétverik a menetet. 

Megkerülhetetlen a téma

Tordai Bence a Mandiner kérdésére elmondta, az LMP sokszínű, erőszakmentes, önmagával és a környezetével harmóniában élő társadalmat szeretne, ebben a társadalomban pedig a melegek is teljes életet élhetnek, vállalva önmagukat. A zöldek azt szeretnék, hogy a melegeknek ne kelljen választaniuk a hazugságok és a verbális és fizikai agresszió fenyegetettsége között. A párt örül annak, hogy az LMBT-közösség megszervezi magát, az azonban „sem az LMP-ben, de még a meleg mozgalmon belül sem vitáktól mentes kérdés, hogy a menet a lehető legjobb eszköz-e az emancipáció előmozdítására. Annyi bizonyos, hogy megkerülhetetlenné teszi a témát, és végső soron ez a legtöbb, amit a civil társadalom eszközeivel el lehet érni” – így a választmány szóvivője. 

A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség úgy látja, hogy a hazai melegmozgalomnak és önmagának a Meleg Méltóság Menetének a céljai is zavarosak, hiszen a Magyar Köztársaság alkotmányos védelemben részesíti valamennyi állampolgárát, és egyúttal a család és a házasság intézményét is védi. Az ifjú kereszténydemokraták őszintén remélik, hogy a melegfeszt „szervezői és résztvevői tartózkodnak az évek során megtapasztalt provokatív kijelentésektől és megnyilvánulásoktól, melyekkel az elmúlt években a társadalom széles rétegeinek rosszallását vívták ki”. A Mandiner azon kérdésére, miszerint mi a véleményük a melegfelvonulás résztvevőit ért incidensekről, Stágel Bence, az IKSZ elnökhelyettese azt mondta, ők elítélnek mindenfajta erőszakos cselekményt, ugyanakkor hangsúlyozzák a melegfelvonulás szervezőinek kiemelt felelősségét: lehetne például más helyszínt is választani, illetve a provokációtól is tartózkodhattak volna több esetben.

Stágel Bence fontosnak tartja, hogy emlékeztesse az idei Meleg Méltóság Menetének szervezőit a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróság 2010. június 25-i ítéletére, melyben a bíróság kimondta, hogy az egynemű személyek házassága nem tartozik az egyetemes emberi jogok körébe, így az európai országok nem kötelesek engedélyezni az egyneműek házasságát. „A bíróság az ítélet indoklásában rögzítette, hogy a homoszexuálisokra nem vonatkozik az európai emberi jogi egyezmény által biztosított házasságkötési jog. A homoszexuálisok együttélését nem lehet egyenértékűnek tekinteni a heteroszexuálisok házasságával. A házasság definíciója az egy férfi és egy nő tartós, kizárólagos kapcsolata, amit nem szabad összemosni a melegszervezetek célkitűzéseivel” – nyilatkozta lapunknak az ifjúkereszténydemokraták elnökhelyettese.

A melegházasság nem házasság

Elfogadhatatlannak tartják azt a célkitűzést is, mely az azonos nemű párok számára tenné lehetővé gyermekek örökbe fogadását. Az azonos neműek párkapcsolata szerintük ugyanis nem tölt be az állam által védendő társadalmi funkciót, a gyermekek jogaira is tekintettel az örökbefogadást sem engedélyeznék. Az IKSZ szerint a homoszexuálisok együttélésére a polgári jog szerződésekre vonatkozó része megfelelő jogi hátteret nyújt, az együttélő homoszexuálisok polgári jogi szerződésekkel szabadon rendezhetik jogviszonyaikat. „Ezeket a köztük fennálló jogviszonyokat azonban semmi esetre sem szabad összekeverni a házasság intézményére vonatkozó szabályokkal” – így Stágel Bence.

Megkérdeztük a kereszténydemokraták álláspontjáról a melegszakértőt is: „A gyerekek örökbefogadása a gyermekek érdeke és védelme, nem a melegeknek juttatott cukorfalat. Nem szabad homokba dugni a fejünket. Ha tetszik, ha nem Stágel Bencének: nagyon sok LMBT-pár nevel gyereket. A partner gyermekének örökbefogadása a gyermekek szociális biztonságát szolgálják, hiszen például a biológiai szülő halála esetén az a felnőtt jogosult továbbra is nevelni a gyereket, akit az a gyermek szülőjének tekint.” Ferencz Éva Médea szerint a partner gyermekének örökbefogadása a gyermek szociális biztonságát szolgálja.

Mint az várható volt, a Jobbik nem osztja az LMP álláspontját. „Felháborítónak tartjuk, hogy normális családok százainak kell otthonukat elhagyniuk a menet útvonalának környékéről, különösen a kisgyermekeseknek. Bízunk abban, hogy az eddigi homoszexuális felvonulások olyannyira kontraproduktívak voltak, hogy a fiatalokban még véletlenül sem gerjesztett szimpátiát, hogy ehhez a közösséghez tartozzanak. A menetet az eddigi tapasztalatok alapján gusztustalannak és szeméremsértőnek tarjuk, a felvonulókat pedig a társadalom legaljának. A homoszexuálisok társadalom belüli szerepének kérdése nem szerepel a Jobbik programjában. Az általunk ismert családmodellek férfi és nő kapcsolatán alapulnak. Ha valaki nem így gondolja, annak sem kell a mai Magyarországon diszkriminációtól tartania - mondta a Mandiner kérdésére Pál Gábor, a Jobbik sajtófőnöke, aki valamiért fontosnak tartotta közölni velünk, hogy tartalmi változtatás nélkül közöljük a párt mondanivalóját.

Árpádsávos tanga vs álbajusz

Kérdésünkre, miszerint részt vesz-e a Jobbik valamely prominens politikusa a melegfelvonuláson, a sajtófőnök így válaszolt: Igen, az egész frakció. A férfiak Árpád-sávos tangában, borotvált mellszőrzettel, a nők pedig álbajusszal táncolnak majd a rózsaszín kamion platóján. Komolyra fordítva a szót: nem. Mivel a Jobbik - következetesen - csorbíthatatlan alkotmányos alapjognak tartja a gyülekezési jogot, ezért a betiltás helyett azt javasoljuk: tartsák a rendezvényt a tavalyi felvonulás egyik fő támogatójának villájánál, a Szemlőhegy utcában, ahol levezetésképpen csobbanhatnának a Fittelina Kft. által épített medencében, a szaunában pedig újra meg újra felmelegedhetnének- zárta mondanivalóját a párt.

A Mandiner megkérdezte Török Zsoltot, az MSZP esélyegyenlőségi ügyvivőjét is, aki saját bevallása szerint háromgyerekes hetero családapa, aki szolidáris az LMBT-szervezetekkel és tagjaikkal és ezért részt vett a melegfeszt megnyitóján is. „Lehet ezerszeres heteroszexuális valaki, ha miliárdos károkat okoz gyújtogatással, randalírozással, akkor sem lehet tisztelni. Míg egy meleg dolgozik, adózik, alkot, hasznos tagja a közösségnek. És fordítva is ugyanígy. Lehet valaki nagyon magyar, nagyon hetero, de nálam sokat veszít a hitelességéből, ha szlovák rendszámú terepjárójával jár Szlovákiába bevásárolni, de közben lehúzza cikkeiben a melegeket. És fordítva is igaz lehet ez” - véli a szocialista politikus, aki szerint nem szexuális orientációja, hanem munkája, tudása, tehetsége, tisztessége alapján kell az embereket megítélni.

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hori77
2010. július 12. 09:53
Ezek nem normálisak..
cintia0205
2010. július 11. 23:04
ha egészen és TÉNYLEG egészen a mélyére akarunk ásni a dolgoknak, akkor az jön ki, hogy mindenki utál mindenkit... És miért? Mert más. Mindeni más. (Mindenki egyedi, tehet senki sem az. De ez már egy másik gondolatmenet...) Nézzük csak meg, hogy még az ikrek sem egyformák. És tényleg, ha minden nap felvonulásokat rendeznének a különböző kultúrák, akkor mi lenne? Egyik hónapban a különböző identitásúak, másikban a különböző vallásúak, harmadikban a különböző zenei stílusúak, negyedikben a különböző ételeket szeretők. Heh:ma az SS, a Spagettit Szeretők felvonulása miatt lezárják Budapesten a Blaha Lujzát, mert ott fognak közös spagettievést rendezni...:D Őket is szekálni kellene ezért? Mert mondjuk valaki a milánóit szereti? Jó oké, eddig mindig azon voltam, hogy ne szekáljuk már a melegeket, de úgy kezdem kapizsgálni, hogy ez a dolog többről szól, mint önmaguk felvállalásáról. Oké, a résztvevők valószínű azért mennek oda, mert elnyomva érzik magukat, büszkék arra az életmódra amit élnek. De ha már a politika is belekeveredik a dologba, onnantól megszűnnek ezek az egyszerű és tiszta eszmék... Szerintem nem a felvonulókat kellene bántani, hanem azokat akik a felvonulás érdeki oldalát nézik.
Jeshe Chögyal
2010. július 11. 20:04
Az emberiség beteg. Az egyéniség lassan levész. Helyette belép az akol melege. Tartozni valahová, és ennek érdekében gondolkodás nélkül magunkévá tenni az adott csoport értékrendjét. Ez a sok szerencsétlen buzi, és leszbikus identitás zavaros, személyiségi problémákkal küszködő - ennek az elferdült kornak az áldozata. Mindenz azért, mert a szabadság nem jár együtt a józan ész, önismeret, az élet és a természet ismeretével és tiszteletével. De a legszomorúbb az, hogy ennyien odamentek, felvonulni, vagy tiltakozni mindegy. Egyformán foglyai a támának. Ha senki sem lenne rá kíváncsi, nem lenne akkora buli megrendezni. A normális magyar embereknek erről még csak tudomást sem kellen venniük. Helyette a magyar hagyományokat és kultúrát kellen ápolni. Tegnap megnéztem a Bisku Béla filmet az Urániában. összesen 10-en voltunk a nézőtéren. Bezzeg a buzi felvonuláson több százan ott voltak! Kicsit magunkban is keresni ekellne a dogok eredetét...!
picur3ka
2010. július 10. 23:14
Feri ki tudna fizetni, ha akarna. Jogos is lenne, hogy igy tegyen, hiszen ez csak egy baloldali politikai provokacios cirkusz Mo-on, mint az anti-fak lennenek, ha menne oda meg valaki, halaistennek ide se nagyon jar senki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!