Regőczi: Félkatonai szervezet volt a BKV

2010. április 19. 08:49

A gyanúsított korábbi BKV-vezető szerint nem folyt ki annyi pénz a cégtől, mint amennyit az emberek gondolnak.

2010. április 19. 08:49

A BKV-nál évtizedekig az volt a mentalitás, hogy felfelé senki sem kérdez, lefelé pedig nem magyarázkodik - erről is beszélt Regőczi Miklós, a közlekedési vállalat korábbi vezérigazgató-helyettese a Népszavának adott interjújában. A BKV-ügyben jelenleg is gyanúsított korábbi cégvezető szerint a vállalat teljesen félkatonai, hierarchikus szervezetként működött. Volt olyan vezérigazgató-helyettes, akinek csak úgy lehetett belső levelet írni, hogy előtte megnézte. 

Szerinte a cég életében éppen a reformok miatt 2007 egy üzletileg nagyon sikeres év volt, 2008 tavaszától pedig jött a káosz és a vesszőfutás. Regőczi Miklós beszélt arról is, hogy valószínűleg neki sem volt több párthívása, mint a menedzsment más tagjának. Úgy véli, előbb-utóbb minden fővárosi, állami, önkormányzati cégvezető hívásait megnézik majd.

Regőczi szerint biztosan nem folyt ki annyi pénz a BKV-tól, amennyit az emberek általában gondolnak. Milliárdok már csak a cég meglehetősen szűk mozgásterű éves költségvetése miatt sem mehettek ki - a négyes metrót leszámítva persze- mondta Regőczi, aki szterint a visszaélési lehetőségek megszüntetésére csakis valamilyen szintű magánosítás lenne a megoldás, a fokozott ellenőrzés mellett. A volt vezérigazgató-helyettes úgy vélte: a BKV-t nem lehet máról-holnapra privatizálni, de vannak olyan részelemei, amelyek kiadhatók alvállalkozásba, hiszen a buszközlekedés egy része most is ki van adva és jól működik. Ha lenne rá politikai szándék, jobban lehetne működtetni piaci alapon bizonyos elemeket, ott akkor érdeke lenne mindenkinek az ellenőrizhető és tiszta gazdálkodás is - tette hozzá.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BPI-194
2010. április 20. 21:37
Vitézy Dávid azért a mai interjúban elég jól összefoglalja azt, amit én is gondolok Regőcziről: "Ezt követően nem csak a BKV szervezetét, hanem a korrupciót is centralizálták, kézivezérlés alatt állt minden folyamat, minden szerződés. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a volt cégvezetők kizárólag végrehajtók voltak, nem szabad bedőlni a mostanában megjelenő interjúknak, ahol a kifejezetten erre a szerepre a BKV-hoz érkezett politikai komisszárok ártatlan szakemberként, áldozatként próbálják magukat beállítani, sőt, a minap már a Népszavában az egyik börtönviselt korrupt cégvezető maga vázolt fel kilábalási programot a BKV-nak. Ebből azért nem kérnék." http://mandiner.hu/cikk/ki_kell_tudni_szallni_a_negyes_metro_fetisbol
elfelejtette
2010. április 20. 00:05
"Regőczi: Félkatonai szervezet volt a BKV" Ez volt az MSZP gardaja. :) Emiatt bezzeg nem rettegnek Rosenbergek, pedig ha valami rombolja a demokraciaba vetett hitet, az epp az ilyen gatlastalan rablo hozzaallas.
bmucsai
2010. április 19. 11:19
"Regőczi: Félkatonai szervezet volt a BKV " A BKV, a MÁV félkatonai szervezetek. A HM teljesen katonai szervezet. Akkor most a katonai szervezet okán korruptak? De hát a rendőrség is katonai szervezet! Az ügyészségre is azt mondják félkatonai szervezet. Ez az állam elhalt!
honphibu
2010. április 19. 11:08
"Regőczi: Félkatonai szervezet volt a BKV" Engem a BKV ellenőrök karszalagja mindig is a nyilasokéra emlékeztetett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!