Melyik aktív és volt országgyűlési képviselőket befolyásolhatta az ukrán hálózat?

Most érdemes megnézni, Magyar Péteren kívül ki mellett tűnt még fel Tseber Roland.

Az MSZP elnöke szerint veszélyes lehet a Polgári Törvénykönyv Fidesz által tervezett módosítása, mert az túlságosan beavatkozik az emberek magánéletébe.
A Magyar Szocialista párt elnöke a „7 nap a demokráciáért” elnevezésű programsorozat részeként Mesterházy Attilával tartott közösen nemzetközi sajtótájékoztatót, ahol elmondta: a Fidesz vissza akarja vonni az új Ptk.-t, melyet még az Orbán-kormány idején kezdtek el előkészíteni, és aminek mielőbbi megvalósítását fogyatékosokat védő szervezetek is szorgalmazták.
Lendvai elmondta: Fidesz Ptk. elképzelése az „állam bácsi körmöst oszt” névvel jellemezhető, ami azzal jár, hogy aki nem a Fidesz által preferált családmodellben él (a szinglik, az elváltak, a gyereküket egyedül nevelők és az élettársi közösségben élők), azok érezzék másodrangúnak magukat.
Hozzátette: az államnak nem szabad az emberek után mennie a hálószobába, és beleavatkoznia az emberek életformájába.