Orbán és a Római Császárság

2009. november 11. 18:26

Már ókori birodalmakhoz hasonlítják az orbáni politikát.

2009. november 11. 18:26
Lövétei István alkotmányjogász úgy véli, hogy az egykori Orbán-kormány és a római császárság kezdeti időszaka közt kimutatható bizonyos hasonlóság. Miközben a birodalom még a köztársasági államrend szerint működött, mindenki tudta, hogy a legfőbb vezető véleményének a szenátusban nem illik ellentmondani. Szerinte a Fideszen belül ez ma sincs másként, de szerinte a Gyurcsány-kormányban is hasonló volt a rend az őszödi beszéd elhangzásáig. A hatalomkoncentrációra való törekvés politikai hovatartozástól függetlenül tetten érhető.

Tölgyessy Péter alkotmányjogász, politikai elemző hétfői rádióinterjújában (MR1-Kossuth) megpendítette: úgy látja, a magyar emberek támogatnának egy olyan váltást, amely szerint a főhatalom képviselője nem vitatkozik, hanem vezet, a parlament pedig - moszkvai mintára - afféle "dühöngő" lesz. A putyini modell bevezetése azt jelentené, hogy a demokratikus intézményrendszer - amelynek része például az Országgyűlés, a független igazságszolgáltatás vagy az Alkotmánybíróság - háttérbe szorulna, és ma nehezen belátható hatalomkoncentráció jönne létre.

Orbánnal a Római Császárság kezdetén (NOL)

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SztAhanov
2009. november 12. 09:59
"Lövétei István alkotmányjogász úgy véli, hogy az egykori Orbán-kormány és a római császárság kezdeti időszaka közt kimutatható bizonyos hasonlóság." Ezen a mondaton meg percekig hangosan nyerítettem. Mit fognak még kitalálni? Eljutunk majd odáig, hogy "komoly szakemberek" részvételével ilyen stúdióbszélgetések szemtanúi lehetünk? "-Ha Orbán félrefésülné a haját és kis kefebajszot növesztene szakasztott úgy nézne ki, mint Hitler." "-Köszönjük a szakvéleményt, professzor úr!"
SztAhanov
2009. november 12. 09:52
Steppenwolf: "Most ez fog menni fél évig?" Igen, ez. Magyarországon a demokrácia akkor szenvedett ki, amikor Gy. Ferenc 2006 őszén végigverette az utcán a vele ellenkezőket, majd ezt követően hatalomban maradt. Ezt sose felejtsük el, feleim! 2006 őszéért sokaknak kell felelnie még. Orbán Viktort olyasmivel vádolják, amit majd a jövőben "nyilván el fog követni". Vicces. Gyurcsány már elkövette. Mikor fog lakolni érte? Ha Orbán majd MSZP-szimpatizánsokat veret az utcán, követelni fogom az ő felelősségre vonását is.
honphibu
2009. november 12. 09:31
Jaj má'! Hát mit kellene csinálniuk? Tapsolni?
Steppenwolf
2009. november 12. 09:16
Honphi: Nem ezzel van a gond, ezt mindenki tudja, mennyit számít egy kemény kezű vezető, lásd Lengyelországot, Szlovákiát, Franciaországot, vagy Olaszországot. Az a hisztériakeltés a probléma, ahogy ezt előadják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!