A négynapos programjára vasárnap érkező miniszterelnök - e minőségében első amerikai útján - részt vesz a világszervezet jövő keddi klímacsúcsán, találkozik amerikai befektetőkkel és a magyarság képviselőivel is. Fogadja Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár, és találkozója lesz Jacques Diouffal, a FAO, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgatójával. Az előzetes tervek szerint Gordon Brown brit kormányfővel, valamint az új-zélandi, a máltai és az albán miniszterelnökkel is egyeztet. Washingtonban nem zárják ki, hogy Barack Obamával is sor kerülhet rövid megbeszélésre, de ilyesmi egyelőre nem szerepel a megküldött programban.
Bajnai részt vesz az amerikai elnök szerda esti fogadásán a Metropolitan Museumban. Ellátogat az USA vezető gazdasági lapja, a The Wall Street Journal szerkesztőségébe, és nyilatkozik a Bloomberg üzleti hírügynökség televíziójának is. Szerdán, az ENSZ közgyűlése általános vitájának megnyitóján az államfők sorában Lula da Silva brazil elnök, Obama és a líbiai Moamer al-Kadhafi szólal fel az elsők között a program szerint. Bajnai ekkor jelen van, de a magyar felszólalást már a kormányfő hazautazása után, a tovább itt tartózkodó Balázs Péter külügyminiszter tartja meg. Ugyancsak szerdán Bajnai Gordon előadást tart a Columbia Egyetemen "Magyarország és a globális gazdasági válság" címmel. A programra kiadott meghívó megemlíti "Gyurcsány Ferenc népszerűtlen kisebbségi kormányának bukását", Bajnairól pedig azt írja: a 2010 tavaszára tervezett választásokig szólóan válságmenedzsernek nyilvánította magát.
Bajnai New Yorkba utazik (NOL)