Von der Leyen végre örülhet: tényleg csökkenthetik a farkasok védettségét
Immár bosszút állhat a ragadozókon az Európai Bizottság elnöke.
A magyar kormány ugyanazt az elképzelést képviseli a békéről, mint a pápa. A látogatás színfalak mögötti részleteiről beszélgettünk Ferenc pápa tolmácsával.
A pápa együttműködést keresni jött, nem pedig a magyar kormányt megtörni – ahogyan arra a nyugati sajtó egy része számított – mondja Szomráky Béla Olaszország-szakértő, aki már három pápának tolmácsolt különböző magyar vezetőkkel való találkozása során. Szomráky szerint Ferenc paápa megértő, kíváncsi és derűs volt, ugyanakkor elszántan koncentrált. A római katolikus egyház feje felkészülten érkezett Magyarországra, s az Eucharisztikus Világkongresszus óta nemcsak érti a magyarokat, de kicsit a magyarok nagykövete is lett. Volt-e vita Ferenc pápa és Orbán Viktor között a migrációról? Mennyiben gondolkodnak másképp? Valóban úgy volt-e minden, ahogyan arról a nyugati sajtóban olvashatunk a látogatásról? Valós-e a véleményazonosság a genderkérdésben? Ezekről és más izgalmas kérdésekről, sőt, olaszországi nyaralási tippekről is beszélgettünk.
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:
A beszélgetés podcast formában is meghallgatható: