Az a gyanús, aki nem gyanús: döbbenetes, kit vettek őrizetbe az ukránok!
A gyanú szerint ő irányította az orosz légicsapásokat.
A Mandiner Stratéga vendége Benkő Tibor korábbi vezérkari főnök, volt honvédelmi miniszter, aki a háború egy évvel ezelőtti kitörésekor állt a honvédelmi tárca élén.
Benkő Tibor szerint a háború úgy tört ki, hogy nem voltak meg a feltételei, nem volt előkészítve, így csak tippjeink lehetnek arról, hogy Putyin miért és mi alapján hozta meg a döntést a támadás megindításáról. A korábbi honvédelmi miniszter szerint bár nem számítottunk rá, meglepetés volt, mégsem ért bennünket készületlenül ez a szomszédos háború, hiszen a védelmi képességeink fejlesztése már évek óta zajlott. A beszélgetésből kiderül, hogy mit tanult az oroszok nukleáris fegyverekkel bevetésével kapcsolatos gondolkodásáról az egykori Szovjetunióban, és mire hívta fel később az amerikai katonai akadémián a NATO-szövetségesek figyelmét. Benkő Tiborral a háború egyéves évfordulója kapcsán beszélgettünk.
A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:
A beszélgetés podcast formában is meghallgatható: