Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Veiszer Alinda műsorának volt vendége az író, aki a Fidesz szavazóiról úgy szólt, „hárommillió embert nem tudok gyűlölni, egyet se tudok”.

Garaczi László Veiszer Alinda műsorában részletesen beszélt arról, korábban gondolkodott azon, hogy ellenzéki aktivista lesz, az anarchistákkal szimpatizált, azonban észrevette, hogy az ellenzéken belül is van hatalmi hierarchia, úgyhogy felhagyott ezzel az ötletével.
Diktatúrában az ellenzéknek is diktatórikusnak kell lennie”
– vélekedett a mai állapotokról, majd azzal folytatta, hogy politikailag az 1989 és 1992 közötti időszak állt a legközelebb a szívéhez, mert:

Az író szerint az áprilisban a Fideszre szavazó hárommillió honfitársunk zöme tényleg hisz a NER-ben. Amiből számára az következik, hogy
A műsort visszahallgathatja itt:
Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula