Ezt még nem mondta ki senki: már most megvan az áprilisi választások végeredménye

Az is kiderült, miért zajlik nagyüzemben a hetente változó számháború.

A két felvételen az ügyészség szerint Vizoviczki emberei fizetnek le rendőröket, hogy konkurens szórakozóhelyeken tartsanak razziát.
Az első videón azt beszélik meg, hogy melyik szórakozóhelyeken tartsanak razziát, míg a másikon már konkrét pénzösszegek is szóba kerülnek.
Az egyik érintett rendőr ügyvédje szerint az ügyészségnek a videók nyilvánosságra hozatalával az a célja, hogy a még ki nem hallgatott tanúkat befolyásolja. Az ügyészségen viszont úgy nyilatkoztak: a felvételeket leiratokkal együtt már bemutatták a vádlottaknak és ügyvédeiknek, akik akkor a hangfelvételeket nem kívánták végighallgatni.
