„A labdarúgás olyan, mint a vallás” – ezek miatt volt történelmi a párizsi BL-elődöntő

Óriási pillanat, amikor a két edző a meccs után összepacsizott egymással.

Megtaláltak a Gestapo vezetőjének, Heinrich Müllernek a holttestét. Müllert eltűntnek hitték a második világháború után, de holtteste 1945 óta egy berlini zsidó temetőben nyugszik, egy tömegsírban.
Heinrich Müller az egyik legkegyetlenebb náci volt. Himmler, Hitler és Heydrich mellett Müller az egyik fő felelőse volt a tömeggyilkosságoknak, és a Holokausztban is nagy szerepe volt. Részt vett azon a wannsee-i konferencián is, amit 1942-ben a „zsidókérdés végső megoldásának” megtervezésére tartottak.
Holttestét egyenruhájában találták meg a Gestapo egykori vezetőjének, zsebében fényképes igazolványával.
