Scheppele: A zsarnokság útján halad Magyarország

2013. március 25. 09:50

Az „egypárti” kormány saját szabályai miatt szükség van valamilyen ellensúlyra az amerikai alkotmányjogász szerint.

2013. március 25. 09:50

Egy olyan jelzés, amely arra vonatkozott, hogy Magyarországnak az amerikai külpolitikában emelkedett a jelentősége”, fogalmazott Kim Lane Scheppele amerikai alkotmányjogász a Magyarországgal kapcsolatos washingtoni meghallgatásról.

A Helsinki Bizottság meghallgatásán „Szájer József úr nagyon meggyőző benyomást keltett abból a szempontból, hogy magabiztosan mondta el nagyon sok adatát”, mondta. Scheppele szerint problémás volt, hogy Szájer nem tudta megkérdőjelezni állításaikat, valamint nem volt lehetőség érdemi vitára sem.

Az amerikai politika legalább olyan megosztott, mint a magyar”, fogalmazott, így nem meglepő, hogy a Helsinki Bizottság republikánus társelnöke a magyar alkotmánymódosítást támogató nyilatkozatot adott ki.

Az alkotmányjogász szerint Magyarország a zsarnokság felé halad, ugyanis az alkotmányos jogok egyetlen politikai párt kezében összpontosulnak, amellyel szemben nincsen semmilyen ellensúly. Az Alkotmánybíróság jogkörének csorbításával a kormány olyan helyzetet teremtett Scheppele szerint, „ami a korábbi, pontosabban a sztálinista alkotmány alatt állt fönn”.

Éppen ezért úgy véli, hogy az EBESZ-nek komolyan felügyelnie kell a választási előkészületeket és a kampányt, majd magát a választást is. Indoklása szerint ha egypárti kormányzás van, amely saját maga írta meg a saját szabályait, és figyelmen kívül hagyja az ellenzék véleményét, akkor szükséges valamilyen ellensúly.

Összesen 272 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2013. március 26. 02:22
Ez egy senki. De ha atv szerkesztő lennék én is egy porfelhőbe burkolódzó senkit hívnék meg, hogy pofázzon a hatás kedvéért.
kulalak
2013. március 26. 02:22
Ez egy senki. De ha atv szerkesztő lennék én is egy porfelhőbe burkolódzó senkit hívnék meg, hogy pofázzon a hatás kedvéért.
BőröndÖdön
2013. március 25. 23:17
Amerikában még nem értik Orbanisztán működését!
hátakkor
2013. március 25. 22:38
Halmai Gábor mesélt a hölgynek az apukájáról, meg az ávóról? Az akkori fékekről és ellensúlyokról?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!