Tiszás-e Kapu Tibor?

Mint ahogy a Karmelita Kolostor, az egész Budai Vár, ingatlanokkal és ingóságokkal, épületekkel és festményekkel, nem a kormányé, nem Orbán Viktoré (voltak), hanem a magyar államé.

Nem csak egyetlen levél kritériumait, hanem a szóbeli IMF-tárgyalásokon elhangzottakat is meg kellett vitatniuk a képviselőknek a kormánypártok frakcióülésén Harrach Péter állítása szerint.
Egyetértés volt a kormánypártok politikusai között a hétvégi vidéki frakcióülésen abban, hogy az IMF által megszabott kritériumokkal nem szabad kiegyezni – állították képviselők az Index videójában.
„Én úgy tudom, hogy a diktátumok léteznek, ha nem is deklaráltan, de burkoltan leírva, innentől kezdve ezek elfogadhatatlanok az ország számára” – mondta Karvalics Ottó. Kérdésre válaszolva hozzátette: a hónapokkal ezelőtt érkezett levél valószínűleg azért csak most került napirendre, mert most folytatódnak az IMF-tárgyalások.
