Aki most Ilaria Salis „sanyarú sorsa” miatt sír, az valójában az antifa által megvertekbe törli bele a lábát

2024. február 06. 05:23

A börtönkörülmények miatti panaszok helyett talán az embervadászatot kellene elítélni. Nem?

2024. február 06. 05:23
null
Constantinovits Milán

Hetek óta lázban tartja a külföldi és belföldi nagyérdeműt a hazánkban zajló börtöntangó. Mint ismert, egy olasz antifasiszta ellenálló (civilben pedagógus) gyanúsítható azzal, hogy tettlegesen bántalmazott általa szélsőjobboldalinak vélt járókelőket Budapesten.

Ezt is ajánljuk a témában

A vád szerint Ilaria Salis két társával, bűnszervezetben, előre kitervelten, aljas indokból támadott meg magyar és külföldi állampolgárokat, akiket ruházatuk alapján a Becsület Napja rendezvény résztvevőinek gondoltak. Az erőszak eredményeképpen hatan súlyosan, hárman könnyebben megsérültek, és fennállt az életveszélyt okozó testi sértés lehetősége is.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye

A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye
Tovább a cikkhezchevron

A haladár hazai közvéleményt és a nemzetközi brigádokat azonban nem az elkövetett példátlan bűncselekmény tartja lázban,

hanem azok a börtönsirámok, amikkel Ilaria Salis és korábbi cellatársa zokogta tele a sajtót. Hogy koszos, patkányokkal teli helyen tartják őket, telefonálni sokáig nem lehetett a hozzátartozókkal, és az őrök embertelenül bánnak velük.

Ha túllépünk azon az elkeserítő tényen, hogy 

a hazai börtönviszonyok még nem érik el a norvég nívót, ahol a hetvenhétszeres tömeggyilkos Breiviknek luxuskörülményeket biztosítanak, 

akkor is akadnak fejvakarásra okot adó bökkenők.

Többek között az, hogy Salisék vádjait tételesen cáfolták a hatóságok.

De ez talán a kisebbik gond.

Ezt is ajánljuk a témában

A nagyobb, hogy 

a Strasbourgig hullámzó ügy emberijogi korifeusai alapvető szerep- és aránytévedésben vannak.

Lehet ugyanis méricskélni a cellaméretet és a bv-őrök szúrós tekintetét, de először talán bizonyos kellemetlen kérdéseket kellene feltenni. Ilyesféléket:

Szabad-e elkenni egy bűncselekményt, ha szélsőbaloldali ideológiai felfűtöttségből követik el? Miért is esik az ilyen cselekmény más megítélés alá, mint egy szélsőjobbos támadás?

Egyáltalán: politikai különbségek rendezésének mióta szépelegve elkenhető eszköze az erőszak?

Morális szempontból melyik is fontosabb újságírói feladat: 

a börtönkörülmények miatti sírást felhangosítani, avagy inkább empatizálni azokkal, akiket aljas módon véresre vertek Budapest utcáin?

És csak úgy halkan, a hazai ellenzék médiamunkásainak súgva: nem inkább a nemzeti integritás, a magyar állampolgárok védelme felől kellene közelíteni egy Magyarországon rendezett nemzetközi embervadászat ügyében?

Szerencsére úgy tűnik, a Melonival megerősített médiavisszhang sem ingatja meg az igazságszolgáltatás működését.

A társtettesek közül az egyik már mindent bevallott, így valós esély mutatkozik az antifa támadássorozat arányos jogi szankciójára a legteljesebb jogállamiság jegyében.

(Nyitókép: AFP)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dios1968
2024. február 06. 21:28
Aki sír érte azt is be kell csukni az olasz terorista mellé 15 év! Csak az a bajom hovy ez az itt maradt átkos bírói kövület képes és jóemberkedős picsa büntetést szab ki az eszme társra
Válasz erre
0
0
bsztcs
2024. február 06. 18:24
Ha most szabadon lenne ez a hölgyike, akkor az lenne a baj, mert akkor mo ot korrupcioval vädolnäk meg. Most hogy le van tartoztatva ez is a szemüket szurja. Következtetes: nem kell ide jönni embereket verni. Vällalja toväbbiakban a tetteik következmenyeit. Nem kell itt politikai uszitäst csinälni. Ahol q näci ott van, a szar is ott van. Vagy ott lesz.
Válasz erre
2
0
KBA98
2024. február 06. 17:22
Mocskos szemét nő alakba költözött ördög, aki ráadásul tanárnőként dolgozott hazájában! A devil who took the form of a dirty, dirty woman, who also worked as a teacher in her country!
Válasz erre
4
0
syphax
2024. február 06. 14:41
Hála Istennek nem tudom azt, hogy milyenek a hazai börtönviszonyok. Külföldi-nyugat európai börtönállapotokkal összehasonlítani meg még ennél is kevésbé tudom, mert ezekben a "világokban" semmilyen tapasztalaton nincs--még elmesélő ismerőseim sincsenek akik ebbe' beavatni tudnának..még ha akarnám sincsenek. ÁMDE! Ahhoz az aljas tettehez viszonyitva, hogy gyanútlan utcai járókelőket HÁTULRÓL-ORVUL-SUNYIN LETÁMADVA ÉS MEGTÁMADVA, azok védekezésre való abszolút LEHETETLEN HELYZETÉBEN ÜTLEGELNI-RUGDOSNI KEZDIK AZ ILLETŐKET, MEGÁLLAPITOM: NEM LEHET OLYAN MOCSOK, SZEMÉT, ROVARBŰZ ÉS PATKÁNYINVÁZIÓ, amit egy ilyen Ilaria izé nevű senkiházi niemand, embernek nem nevezhető alja lény ki., és meg ne érdemelne....
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!