A „Hol pisil a Megváltó?” és „A pedofil is ember” szerzője igazi mesterművel jelentkezett.
Ne legyünk büszkék Karikó Katalinra! címmel jelent meg öles esszé a HVG 360 hasábjain. Megvallom őszintén, a cím alapján rögvest kíváncsi lettem, hogy milyen valósághajlítással vagy stiláris trükkel képes a cikket jegyző Révész Sándor relativizálni friss Nobel-díjasunk érdemeit. Vajon milyen nyakatekert manipuláció kígyózhat a paywall mögött, töprengtem, és nem is kellett csalódnom.
Sőt, többet kaptam, mint amit csak remélhettem!
Az öngyűlölet sötét vizein Révész a most kitüntetett Karikótól egészen Szálasi Ferencig evez,
ami még tőle is megsüvegelendő teljesítmény. De mi ne utazzunk ennyire előre!
Szóval onnan indulunk, hogy Révész egy önkritikus és szerinte félreértelmezett Petőfi-versből vezeti le a nemzeti büszkeség helytelenségét. Ahogy önérzetesen odaficcenti: „Aztán, akinek ez nem tetszik, határolódjék el Petőfitől mint a nemzetet apátiába döntő kozmopolita nihilistától.”
Csakhogy semmi szükség az elhatárolódása, Petőfinek ugyanis az idézett A magyar nemzet című költeménye belesimul azoknak a nemzeti öntudatot felserkenteni vágyó, értünk haragvó műveknek a sorába, amilyeneket Ady is elkövetett. (Akit természetesen hasonlóképp nem kell emiatt indexre tenni, sőt.)
A szolid irodalmi hazugság után
Révész gondolatmenete átlép az abszurditás és a pofátlanság határain,
és zavaros érveléssel a büszkeséget a sikerben való részvétel mértékétől teszi függővé. Mi, Nobel-díjat nem kapó magyarok pedig az ő logikája szerint nem is lehetünk büszkék, ugyanis nem voltunk részesei Karikó Katalin sikertörténetének: „nekünk többieknek, a magyarok túlnyomó többségének csak az örömre és tiszteletre van oka(sic!), büszkeségre nincs.”
A büszkeség jelentésével való visszaélés akkor nyer igazán értelmet, amikor a szerző őszintének ható döbbenettel teszi fel a kérdést: „Kinek jutott eszébe iskolás korában, hogy büszke legyen az osztálytársa kitűnő dolgozatára vagy feleletére?! Na kérem. Itt húzódik köztünk az a világnézeti-értékrendi árok, aminek túlsó, szomorúbb oldalán egy életre ott lehet rekedni. Ha egy mikroközösségben, a legközvetlenebb környezetünkben sem lehetünk büszkék a hozzánk közelállók sikerére, akkor tényleg kár Karikóról és nemzeti érzésekről beszélgetni.
A büszkeség ugyanis nem patikamérlegen porciózott feltételekhez kötött.
A büszkeség a közösséghez tartózás érzéséből fakad. Ha egy közülünk sikert ért el, akkor büszke vagyok rá. És büszke a közösségre is, amelyhez ő és én is tartozom.
A nemzeti kohéziónak ez az alapja: a kiemelkedő események, a közösség kiemelkedő teljesítményű tagjai, a hozzájuk fűződő öröm és büszkeség huzaloz össze magyart a magyarral.
A HVG szerzője viszont épp ebben látja a veszélyt, és jut el a legelképesztőbb és sajnos legkiszámíthatóbb állításig. Szerinte: „A kollektív büszkeség, tehát az érdem alaptalan kiterjesztése a kollektívumra, ugyanaz, mint a kollektív bűnösség, bűntudat, szégyenérzet: vagyis a bűn alaptalan kiterjesztése a kollektívumra.”
E tétel azonban elvérzik a retorikai érvelés szigorú szabályain, és az elemi jóízlés követelményén is. Ravasz és finoman csúsztató párhuzam, de mögé lehet látni: bár hasonló motívum az érdem és a bűn kiterjesztése is az abban érintetelenekre, a premissza hibás.
A kollektív büszkeséget ugyanis nem kell kiterjeszteni, büszkeség a közösség tagjaiban ébred, senki sem kényszeríti, készteti őket rá.
A büszkeség nem egyenlő az érdemmel, hanem az érdem és az érdemesült miatt a közösséghez tartozás jóleső megélését jelenti.
Sebaj, így legalább Révésznek alkalma nyílt Szálasival zárnia az eszmefuttatást, és hát mit is ér a magyar Nobel-díj kapcsán írt cikk, ha a végén nem borulhat fölénk a nyilasok árnya. Hátha mégis elönthet minket a kollektív bűntudat, ugyebár.
Döbbenetes lelki szegénység, amit igazán lehetne a négy fal között őrizgetni.
Ám mégiscsak hasznos, hogy napvilágot látott: legalább kristálytisztán kijelöli, milyenek ne legyünk.
Végül újra csak megerősíteni tudom, amit az első pillanatban is írtam: legyünk büszkék Karikó Katalinra és Krausz Ferencre!
(Nyitókép: képernyőfotó)
Óriási elismerés Magyarországnak, pápaválasztás és Erdő Péter, illetve Karikó Katalin – mutatjuk az idei év áprilisának legnépszerűbb írásait a Mandineren! Cikkeinkre átlagosan közel 200 ezer ember volt kíváncsi!
Krasznahorkai László és Karikó Katalin először találkoztak.
Az ifjú kutatóval, a Karikó Katalint által alapított JATE-díj első kitüntetettjével fiatalon elért sikerről, feltüzelhető középiskolásokról és baktériumoknak ellenálló antibiotikumokról beszélgettünk. Interjúnk.
Visszaélnek a Nobel-díjas professzor nevével és képmásával.
Ismét hatalmas elismerést kapott hazánk Krasznahorkai László kitüntetésével. Szinte hihetetlen, de az újabb magyar Nobel-díjast faképnél hagyta első angol fordítója.
A magyar kutató szerint az amerikai támogatások megvonása miatt nem áll le az mRNS vakcina fejlesztése.
Szűkszavú közlemény.
A csíksomlyói búcsún jelen volt a jelenlegi köztársasági elnök és Áder János korábbi államfő is.
