De a kampányról, Márki-Zayról, a fejesugrásáról a politikába nem beszélt azóta se, vagy én nem láttam, hogy beszélt volna.
Másik érdekes női karrierút Márki-Zay mellett, Lukácsi Kataliné. Rajongással állt mellette, sőt Messiásnak nevezte, majd Gyurcsányhoz hasonlította és politikai bohócnak is titulálta.
Az MMM egykori alelnöke ellen eljárást indított a Mozgalom etikai bizottsága, »mert kritikus volt Márki-Zay Péterrel szemben«.
Aztán nagyon becsülendő és politikában ritkán látott módon Lukácsi Katalin bocsánatot kért az emberektől három dologért is, amit a kampányban tett. Főleg azért, mert Messiásnak nevezte Márki-Zayt.
Lukácsi azóta rendszeres szereplője közéleti műsoroknak, tehát az ő karrierje legalább nem tört szét, mint Péterfi Judité…”