Nincs genderlobbi, genderizmus meg aztán pláne

2023. június 05. 15:47

Bagdy Emőke interjút adott a 24.hu-nak, ami mellett nem tudok elmenni.

2023. június 05. 15:47
null
Szél Dávid
Szél Dávid
Facebook

„Direkt nem írtam posztot, amikor Bagdy Emőke Laposföld-díjat kapott, mert elég méltatlannak tartom, azzal együtt, hogy a díjra jelölés indokával egyetértek. Most viszont interjút adott a 24.hu-nak, ami mellett nem tudok elmenni.

1. Annak a mondatnak, hogy »mi, akik biológiai nemünknek megfelelő szexuális orientációval, vagyis genderrel rendelkezünk, a nemiség szempontjából sztereotípek vagyunk« – pontosan semmi értelme sincsen.

2. Nagyon súlyos dolog, hogy BE-t a származása miatt nem vették fel gimnáziumba, a neveltetése miatt pedig egyetemre, de ez nem »ugyanolyan, mint a sárga csillag«. Kegyetlen és igazságtalan dolgok történtek a szocializmus évtizedei alatt rengeteg emberrel, de a Bagdy által említett két dolog semmilyen történelmi, politikai, ideológiai dimenzióban sem ugyanolyan, mint a sárga csillag.

3. A CitizenGo szépen megvédte Bagdy Emőkét, de azért ezzel a szervezettel kapcsolatban azt is fontos megemlíteni, sok jel arra utal, hogy egy orosz dezinformációs, euroszkeptikus, abortuszellenes portál, ami többek között az AfD (Alternative für Deutschland) nevű német, szélsőjobboldali párttal is kapcsolatban áll és a »Kreml ultrakonzervatív családpolitikai elképzeléseinek népszerűsítésére épül«. Az innen érkező támogatásra nem lennék büszke.

4. Teljesen igaza van, a közoktatás és az egészségügy romokban és tényleg árokásás van.

5. Nincs genderlobbi, genderizmus meg aztán pláne, de olyan sincs, aki azt mondaná, hogy a férfiak és a nők egyformák.

6. Jordan Petersonra lehet hivatkozni, de azért vele kapcsolatban sem az árok betemetése az első frázis, ami eszembe jut.

7. Megnéztem az ELTE pedagógus továbbképző programjait, nem látok köztük olyanokat, amikre Bagdy utal.

8. Az 1200 aláírásos, 2016-os petíció szövege így végződik: »Állásfoglalásunkkal tehát szeretnénk párbeszédet és vitákat nyitni arról, hogyan tudjuk pszichológusokként és más segítő szakemberekként segíteni klienseinket a rájuk nehezedő társadalmi nyomások kezelésében«, az utána következő TV-interjúban nyílt vitára hívtuk Bagdy Emőkét, tudok olyan újságíróról, aki felkereste, de nem vállalta az interjút, az tehát azért nem teljesen igaz, hogy soha senki sem kérdezte őt meg.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik