Meghalt a bungakirály, de a bungapolitika velünk marad

„A kapitalizmus mai szakaszában visszatérő élmény, hogy a nagy felhajtással beharangozott »innovációk« hatására rosszabb lesz az életünk, és élhetetlenebb a közvetlen környezetünk. Rendre azok, a technológiát illetőleg sokszor kifejezetten primitív, »innovációk« terjednek el széles körben amelyek tovább fokozzák az embernek az embertársaitól és munkájától való elidegenedését, a fegyelmezést, a megfigyeltséget, az elhülyülést, a gépnek való közvetlen alárendeltséget és a létbizonytalanságot. A »közösséginek« csúfolt médiák a klasszikus televíziózás hagyományára építve, de annál sokkal hatékonyabban irtják a komplex tartalmak feldolgozására való képességet; a haknigazdaság »innovációi« egyenesen a digitálisan újratervezett 18. századba röpítik a munkavállalót; a rövidtávú lakáskiadás pedig élhetetlenné teszi a városainkat. Ezekkel a tendenciákkal az emberek többsége tisztában is van, a szóban forgó »innovációk« széleskörű elterjedése mégis megállíthatatlannak tűnik.

Nem választjuk, hanem történik velünk.

Nincs ez máshogy a politikai innovációkkal sem. A kétes politikai és alvilági kapcsolatokkal rendelkező oligarchából lett politikai vállalkozó, Silvio Berlusconi olyan új termékkel rukkolt elő, ami azóta betört a világ számos politikai piacára és komoly fejtörést okoz a más játékszabályokhoz szokott hagyományos szereplőknek.

De mi is volt az »innováció« a most elhunyt oligarcha politikai termékében? A berlusconizmus egyrészt ideológiaként, másrészt politikai kommunikációs stratégiaként is értelmezhető. Ami az ideológiát illeti,

a neoliberális »vállalkozói« optimizmust biopolitikailag hierarchizáló és a hagyományos családmodellt előtérbe helyező (értsd szexista és homofób) társadalomképpel és közpolitikákkal ötvözte.”

Nyitókép: Tiziano Ballabio / NurPhoto / NurPhoto via AFP