Soha nem volt ilyen magas a háború kiszélesedésének kockázata

2023. június 08. 16:09

Merthogy az orosz medve bajszát a háborús pszichózisba került nyugati politikusok nap, mint nap húzogatják.

2023. június 08. 16:09
null
Kaszab Zoltán
Vasarnap.hu

„Alig hihető képsorok borzolták a világ közvéleményének kedélyét az elmúlt napokban. Felrobbantották ugyanis a Dnyeper folyó egyik legnagyobb gátját, a Nova Kahovka-i erőművet, több ezer embert életveszélybe sodorva és hontalanná téve. Közben újabb részletek derültek ki egy korábbi, kritikus infrastruktúra elleni támadásról, méghozzá az Északi Áramlat felrobbantásáról is, amelyek nehéz helyzetbe hozhatják az ukrán vezetést.

Visszagondolva biztosan az orosz-ukrán háború egyik legsötétebb napjaként vonul be a történelembe 2023. június 6-a, amikor is felrobbantották a Nova Kahovka-i gátat. Hogy fordulópontot is hoz-e a harcok menetében, arról egyelőre nehéz messzemenő következtetést levonni, viszont a polgári lakosság ilyen mértékű veszélyeztetése mindenképpen egy új szint. Hogy melyik fél volt a tettes – természetesen mindkettő a másikra mutogat, de a szakértői konszenzus szerint az oroszoknak állt inkább érdekében -, azt nem e sorok írójának feladata eldönteni. Az viszont bizonyossá vált:

a háború tétje ma már akkora, hogy semmi sem szent. 

A nyugati fegyverekkel megerősített ukrán hadsereg ellenoffenzívája az eddigieknél is nagyobb vérontást eredményez a térségben és minden ukrán támadásra, akcióra, vagy diverzánsok által elkövetett Oroszországba való betörésre kíméletlen orosz válasz érkezik. A reakciók és az ellenreakciók egyre erősebbek és egyre nehezebb kontrollálni az eseményeket. A rengeteg nyugati fegyver pedig még egy komoly kockázatot hordoz magában. Kijev ugyanis láthatóan nem igazán tudja kontrollálni, hogy ki, mire használja azokat, így 

előfordult már, hogy nyugati fegyvereket kifejezetten orosz területek támadása során használtak.

Egyelőre Moszkva ezt nem kezelte nyugati támadásként, de nem túl megnyugtató, hogy ebből a szempontból a ki tudja mennyire józan Kreml kezében van a nyugat sorsa.

Merthogy az orosz medve bajszát a háborús pszichózisba került nyugati politikusok nap, mint nap húzogatják. Szavakkal, szankciókkal és fegyverszállításokkal. Ezzel pedig egy több szempontból is kiszolgáltatott helyzetbe sodorta magát Európa. Egyrészt senki sem tudja pontosan, hogy az agresszor mit tekint majd olyan pontnak,amelyet már nem tolerál tovább. Másrészt mivel az Uniós országok nagy része a fegyver és lőszerkészletének jelentős részét Ukrajnának adta, egy esetleges támadás esetén szinte képtelen lenne védekezni.”

Nyitókép: AFP / Sefa Karacan / Anadolu Agency

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kerekperec
2023. június 09. 00:11
'Merthogy az orosz medve bajszát a háborús pszichózisba került nyugati politikusok nap, mint nap húzogatják.' Merthogy a szabad világ bajszát a háborús pszichózisba került ruszki politikusok nap, mint nap húzogatják.
FeketeFehér
2023. június 08. 19:17
"mivel az Uniós országok nagy része a fegyver és lőszerkészletének jelentős részét Ukrajnának adta" Ez mondjuk egy fura kitaláció. Nincs rá semmi megbízható adat. Magyarul Kaszab hazudik, ha finoman fogalmazok.
Akitlosz
2023. június 08. 18:27
Vagy az van, hogy Oroszország türelme nagy, vagy az, hogy ereje kevés. Lassan egy éve nem ért el jelentős sikert orosz alakulat a Wagneron kívül.
I.E.D.
2023. június 08. 18:18
Nyugatiak a medve bajuszát húzogatják, míg Orbán és Szíjjártó a seggét nyalogatják....:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!