Dilettánsok és vazallusok Európája

2023. június 30. 09:23

De nézzük, miről is van szó pontosan!

2023. június 30. 09:23
null
Deák Dániel
Deák Dániel
Magyar Nemzet

„A magyar kormányfő számtalan alkalommal elmondta már, hogy Európa a saját kárára, saját magát veszélyeztetve képvisel háborúpárti álláspontot, teljesen kimerülnek a gazdasági és katonai tartalékai. Az EU jelenleg úgy finanszírozza ezt a háborút, hogy közben saját magát teszi tönkre.

Ezért Magyarország ahol csak tud, próbál ellenállni: a szankciók ügyében próbálja felébreszteni az európai vezetőket, nem támogatja a fegyverek küldését, és minden fórumon a béke mellett áll ki.

Szerencsére Magyarország mellett már máshol is kezdik érteni, hogy mi a probléma. Emmanuel Marcon például az év eleje óta egyre élesebb kritikát fogalmaz meg a NATO-val és az amerikai dominanciával szemben. Mert kétségeink ne legyenek, 

Európa ezt az önsorsrontó politikát nem önmagától csinálja, ennek fő oka az amerikai nyomásgyakorlás, amelynek a gyengekezű európai vezetők egysze­rűen nem tudnak ellenállni. Erre utalt a francia elnök is, amikor arról beszélt, hogy amerikai vazallusokká válunk mi európaiak, miközben lehetnénk a harmadik pólus a világpolitikában. 

Marcon ébredésre szólította fel Európát, és kijelentette, a legrosszabb dolog az lenne, ha mi, európaiak azt gondolnánk, hogy követni kéne bárkit és alkalmazkodnunk kellene az amerikai ritmushoz.”

Nyitókép: Susan Walsh / POOL / AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik