Estére békesség ül a tájra. Csikorog a hó, amikor elmennek a családtagok, a segítők, majd pedig nyers hús illata szálldos a vályogfal mellett, üres üvegek sorakoznak az ablakpárkányon. Boldog a kutya, boldog a család, boldog mindenki.
Csak a disznó nem. Ő már elvégezte egyetlen életfunkcióját, röffentett és kimúlt - hamarosan a gyomrunkba kerül. Isten éltesse azokat is, akik mindebből egy szót sem értettek, és csak sejtik, hol is van valójában Magyarország, kik a magyarok, milyen ez a táj, miért fúj a szél, sír a Hold, s végtére is, mi folyik itt, ha éppen nem vér, latyakos sár vagy bélmaradványok.
Ez éppen ettől szép.”