»Reád bízzuk ezt az Egyházat és ezt az Országot. (…) Kedves testvéreim, azt kívánom nektek, hogy Krisztus örömét terjesszétek: Isten éltessen titeket! Hálás vagyok nektek ezekért a napokért, a szívemben hordozlak benneteket, és kérlek, hogy imádkozzatok értem. Isten áldd meg a magyart«
A szavak folynak, nincs megállás, és napok, hetek, hónapok fognak eltelni, mire megértjük mi is történt itt valójában. A magokat most elvetettük, a már bizonyítottan termékeny talajba, a szent magyar földbe. Reményünk van arra nézve, hogy majd néhány év múlva szüretelhetjük a most elvetett mag gyümölcseit.
A szentmise végén ismét megfogta kezemet a Szentatya, azonban most csak a kézfejemre tette az Ő tenyerét, amikor az ajándékot átadtuk. (Ez látható a mellékelt képen) Pásztori kezet éreztem, aki tudja, hogy merre kell vezetni a nyájat. Ezt tette az elmúlt napokban is velünk, amikor beszélt hozzánk! Irányt adott, amit remélem sokan meghallanak, olyanok is, akik nem követték az eseményeket, viszont ma a Himnusz éneklése alatt sokaknak elcsuklott a hangja, libabőr jelent meg karjain, és hevesebben vert a szíve. Mert akik ott voltunk, - számunkra Krisztus a jövőnk.