BBC

2023. április 20. 06:18

Bárki szervezte Szijjártó szereplését, rossz szolgálatot tett neki és a kormánynak. A BBC pedig jót az igazságnak.

2023. április 20. 06:18
null
Horváth Gábor
Horváth Gábor
Népszava

„Ez tényleg kemény volt – nyöszörögte Szijjártó Péter a BBC vele készített interjújáról, de nyilván elégedett volt a teljesítményével, mert a közösségi médiában maga is terjeszti a felvételt. A Hardtalk (Kemény beszéd) műsorvezetője, Stephen Sackur eleve a Leggyengébb láncszem rideg stílusában vezette fel a beszélgetést, amelynek fő kérdése szerinte az, megfizet-e Magyarország, amiért következetesen szembe megy a szövetségeseivel. Hát, Szijjártó megfizetett.

A veterán újságíró, aki már az 1989-es csehszlovákiai bársonyos forradalomról és Németország újraegyesítéséről is tudósított, hozta a szokásos formáját: felkészült, tudta, mit akar kérdezni és azt is, hogy mi lesz rá a válasz. Nem hagyta, hogy az értékes adásidővel az interjú alanya gazdálkodjon, ha oldalazást vagy szócséplést érzékelt, azonnal közbevágott. Külügyminiszterünk jobban járt volna a TASZSZ-szal, de valamiért azt gondolja, hogy a nyugati média »fősodrával« szemben is megállja a helyét, meg tudja védeni a kormány politikáját. Ám a védhetetlent – per definitionem – lehetetlen megvédeni. Amikor az oroszok videóra veszik, amint levágják és karóra tűzik a fogságba esett ukrán – mellesleg alighanem kárpátaljai – katona fejét, egy európai politikusnak tudnia kell válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy mit szeretne, ki nyerje meg ezt a háborút…

Az igazi interjúnak két szereplője van, a kérdező és a kérdezett. Nem véletlen, hogy a magyar kormányfő régóta nem ad igazi interjúkat, hiszen egy ilyen felállásban kérdésként megfogalmazott tényállítások is elhangzanak, s olykor még hangsúlyosabbak is, mint a rájuk érkező »hapacs«. Amikor Sackur azt mondja Szijjártónak, »Ön fantáziavilágban él, Szijjártó úr!«, arra nem elég jó válasz, hogy »nos, úgy látom, hogy nem értünk egyet«.

Nyitókép: Szijjártó Péter Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2023. április 20. 18:34
"Ön fantáziavilágban él, Szijjártó úr!, arra nem elég jó válasz, hogy nos, úgy látom, hogy nem értünk egyet.” Nálatok minősítgető és sértegető bolsevikoknál tényleg lehet hogy nem elég jó válasz, mert akár elküldhette volna a fantáziálós k. anyjába is a műsorvezetőt, de így micsoda tisztelet és kultúra különbség lett Szijjártó javára..
nyugalom
2023. április 20. 16:12
Ki ez a firkasz? Lapozzunk!
Palatin
2023. április 20. 14:57
Horváth Gábor is csak Gyurcsány egy korch pincsije. Méghogy ö képviselné a nép szavát. Bruhahahaa.... ezek az ócska, magyarellenes seggfejek.....
Karácsony Andrea
2023. április 20. 13:46
Ez a riporternek álcázott kihallgató tiszt botrányos volt. Szijjártó meg most is, mint mindíg fantasztikusan jó! Le a kalappal elötte, amilyen higgadtan tűrte, h ez a haladár @asz kérdőre vonta, kioktatta és amilyen szakértő válaszokat adott... én imádtam minden percét. Mégis mi a fenét képzelnek ezek ott a BBC-nél magukról???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!