Vagyis a Szkeptikusok Társasága nem száz, hanem inkább a 150 évvel ezelőtti akadémista aufklerizmus egy kulturális zárványa. Olyasmik, mint a militáns ateisták, csak tudnak írni és olvasni.
„Én eddig azt hittem, a Szkeptikus Társaság, bár régimódi, kicsit merev és dogmatikus, már a tudománytörténet szempontjából (is) avíttas scientistákból áll, de legalább tényleg vannak, akik küzdenek a csalók, a babonák, a konteók ellen. Igaz ugyan – vélekedtem –, hogy valamiféle száz évvel ezelőtti aufklerizmus, esetleg az államszocialista népművelés maradványa, de legalább még akadnak, akik hősiesen szembeszállnak az egyre rohamosabban teret hódító tudományellenességgel és irracionalitással.
Na most azt látom, hogy tévés gyógyítók meg rontást pénzért levevők, meg mindenféle ezoszarokból meggazdagodók, meg az egyre extrémebb konteók helyett olyan ember került a listára, mint Máté Gábor, kanadai pszichológus.
Gondolom Feldmárnak, Jungnak, de még Freudnak is ott a helye. Ott a helye a laposföldhívők között bizonyára Wheelernek, Hugh Everettnek, vagy Roger Penrose-nak, és sokaknak, akik valami olyat mondtak, ami vitás volt, vagy nem tette rá a pecsétet az akármilyen tudományos főtanács.
Vagyis a Szkeptikusok Társasága nem száz, hanem inkább a 150 évvel ezelőtti akadémista aufklerizmus egy kulturális zárványa. Olyasmik, mint a militáns ateisták, csak tudnak írni és olvasni.
Na ebben megint tévedtem. A laposfölddíjas lista ugyanis kissé politikai ízű-bűzű cucc, és nem menti, hogy vannak rajta számomra se rokonszenves figurák, illetve nézetek. Aztán Vágó Istvánra vagy az ugyancsak ilyesmi felvilágosítást szívügyének tartó Tóta W-re (és másokra) gondolva, rájöttem az igazságra:
A Szkeptikusok Társasága szimplán Gyurcsány Ferenc, mint tudomány.”
Nyitókép: Ficsor Márton, Mandiner