1933 júniusában József Attila három napot töltött Lillafüreden. Az Írók Gazdasági Egyesületének rendezvényére érkezett. El lehet képzelni, milyen jól érezhette ott magát.
Ottlétének mégis volt némi hozadéka, mert megismerkedett Marton Márta művészettörténésszel, akit a kortársak világszép nőnek tartottak. Bele is szeretett, bármit is jelentsen ez. Mert tartós kapcsolat nem lett ebből a szerelemből,
viszont született belőle egy vers, nem is akármilyen.
József Attila akkoriban Szántó Judittal élt együtt. Ő így írt a vers keletkezéstörténetéről:
„Szombaton hazajött Attila. Lillafüredről kaptam ugyan egy lapot, de mikor beállított, nyugtalanul, futtában megölelt, majd öltözködni kezdett. A levett kabátja zsebéből egy kéziratpapíros fehérlett. Kiemeltem, és olvasni kezdtem. Ő felém fordult és azt mondta: »Hiába olvasod, nem hozzád írtam.« Ez volt a szerelmi Óda. »Gyönyörű – mondtam megsemmisülve. – Értelek Attila. Ez azt jelenti, hogy nem engem szeretsz. Nem baj, elmész, látod, milyen jó, hogy nem köt össze bennünket semmi más.« »Tévedsz – szólt Attila –, nem megyek el. Itt maradok, és végig kell szenvedned azt, amit én szenvedek."
Az Óda a magyar nyelven írt szerelmes versek legszebb darabja.
Egyszerre kilátástalan és kozmikus, szenvedélyes és félelmetesen rezignált.
Így csak olyan ember tud írni a szerelemről, aki tudja, hogy „a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magány” lakik, és ezt a magányt a világon semmi sem oldhatja fel.
*
Az jó, hogy a költészetnek napja van, még jobb, hogy a magyar költészetnek van napja, de a legjobb az lenne, ha minden áldott nap költészetnap lenne.
Irgalmatlanul hiányzik a vers ebből a világból.
Hiányzik persze sok minden más is. A jó vers megemel és átszellemít, vagy ahogy mondani szokás: segít élni. A vezércikk sajnos nem segít élni, a véleménycikk sem, a tudósítás sem, semmi.
Ez a nagy szódömping nem segít, legfeljebb arra jó, hogy elterelje a figyelmet a nyelv csodájáról. A költészet németül Dichtung, ami magyarul sűrítést jelent. Ez pontos: a vers ugyanis a tovább már nem sűríthető nyelv, a nyelv esszenciája. Ha verset olvasunk, magunkon dolgozunk, a legjobbat ássuk elő magunkból.
Nem vagyok híve semmiféle mozgalomnak, idegenkedem az „olvass verset minden nap”-akcióktól,. Ez az egész sokkal intimebb, személyesebb, mint a hangzatos felhívások. Ha rajtam múlna, csak olyan sajtó létezne, amelyben szépirodalmon kívül semmi más nem szerepelne. Versek, esszék, novellák, semmi más. Ezekből jóval pontosabban kirajzolódna a világ aktuális állapota, mint a napi hírekből.
Mindenki elolvasna reggel egy verset, ezzel kezdődne a nap.