Repedések a pufajka promenádon

„Horn Gyulának helye van a történelemtankönyvben, ebből azonban nem következik, hogy a panteonba is becsempészhető. Ahhoz ugyanis több szükséges egy fényes választási győzelemnél vagy a politikai ellenfelek közötti konszenzusigénynél. Az pedig, hogy szükség van-e egyáltalán a konszenzusra, egy külön írást érdemelne – de ha igennel is válaszolnánk, egy Hornhoz hasonlóan megosztó figura magasba emelése aligha szolgálna bármiféle közeledést.

Mindent összevetve, Horn Gyula sétányosítása a baloldal számára válságkezelési, a jobboldal számára pedig becsületbeli ügy.

Az egyharmados státuszába tartósan beszorult balliberális blokk, benne a (végre) töredékére zsugorodott egykori állampárttal, kétségbeesetten keresi a fogódzókat, hogy megelőzze a további lecsúszást.

És ha már az élő legenda, Gyurcsány Ferenc zsinórban a negyedik parlamenti választást veszíti el, tehetnek-e mást e blokk vezetői, mint hogy belekapaszkodnak az egykor 72 százalékos többséggel kormányzó miniszterelnök emlékébe? A helyzet azonban, mint jeleztük, aszimmetrikus, hiszen a jobboldal számára nem direkt politikai szempontok miatt fontos Horn Gyula köztéri kultuszának a megakadályozása. Hiszen a posztkommunista visszatérés csak egyszeri történelmi lehetőség volt a baloldal számára, az akkori nosztalgiaszavazók nagy része pedig már nincs is az élők sorában. A magyar jobboldal egyszerűen a saját elvei miatt nem tűrheti el a kezdeményezést.

Hagyományait, gondolkodását – bár korszakonként eltérő hangsúllyal – száz éve meghatározza az antikommunista attitűd,

Horn pedig a jobboldalon egy személyben testesíti meg a szabadságharccal szembeszálló fegyveres bolsevik, a szürkeöltönyös kádárista pártvezér, valamint a demokrácia zavarosában is ügyesen lavírozó posztkommunista túlélő figuráját.”

Nyitókép: Facebook

***