Kommunisták és hasznos hülyéik egykor és most

„Amikor már nem lehet bírni a zsarnokságot, amikor már tűrhetetlen az elnyomás, akkor a csillogó szemű, tiszta szívű nép megmozdul, és lerázza magáról a hatalom béklyóit – nagyjából így tündököl a forradalom a romantikus elképzeléseinkben, amelyeket valamiért általában az iskolai történelemórán sem oszlatnak szét. Pedig a forradalom nem a népről szól; a nép legfeljebb eszköz benne, az is csak korlátozott ideig, amíg szükség van rá a hatalomátvételhez. Most volt az 1919-es magyarországi szovjetköztársaság létrehozásának évfordulója, amelyre azért érdemes emlékezni, és azért érdemes megismerkedni a jelenség működésével, mert a forradalmak kora még nem múlt el.

A forradalom kiötlőinek és megszervezőinek rendszerint az a legfőbb gondja az éppen uralkodó rendszerrel, hogy abban nem ők birtokolják a hatalmat, ahhoz pedig nincs elég szorgalmuk, állhatatosságuk és türelmük, hogy a meglévő szerkezetben próbáljanak eljutni az áhított hatalomhoz. Így volt ez már a későbbi forradalmak mintájául szolgáló 1789-es francia forradalomban is, ahol lázításban és konspirációban ügyes, minden másban azonban kevésbé tehetséges ügyvédek, újságírók, kalandorok, mihaszna figurák gázoltak a vérben a tömeg élén.

Ahogy a francia forradalom fokozatosan eldurvult az alkotmánnyal megreformált királyságtól a radikális köztársasági terrorig és a guillotine csattogásáig, úgy ez a forgatókönyv újra és újra megismétlődött. Jó példája az 1917-es oroszországi forradalom, ahol a háborúban kimerült országban óriási általános elégedetlenség tombolt, csak egy szikra kellett, és ez 1917. március 12-én (ottani naptár szerint február 27-én) jött is, elbukott a cári rendszer.

A kommunisták minden más politikai vetélytársuk előtt jártak szervezettségben, tudatosságban és konspirációs képességben, így csupán a régi, stabil rendszer megdöntésére, majd zűrzavaros időkre volt szükségük, hogy ezt az előnyüket kidomboríthassák.

(...)

A lényeg elmaszatolása mellett azért sem mehetünk el szó nélkül, mert a konspiráló kommunista ügynökök, és a gyengekezű, hajlékony jellemű, önhittségre igencsak fogékony hasznos hülyéik egyaránt itt mozognak a közéletben.

Elsősorban miniszterelnök-jelöltként bukkannak fel, de láttunk már olyat, akit budapesti főpolgármesteri címig futtattak fel, aztán elég hamar kiderült róla, hogy bizonyos beosztottai és tanácsadói valójában a mozgalmi főnökei. Ilyen figurák mindig lesznek, hiszen köztudottan alkalom szüli a hasznos hülyét; újra és újra elindítják őket a gazdáik miniszterelnök-jelöltnek, amikor a mozgalom magja nem érez elég társadalmi tőkét a háta mögött a győzelemhez. Aztán, ha esetleg választást nyer a hasznos hülyék tartalmatlan, ám sokaknak szimpatikus bájmosolya, hamarosan ugyanúgy félreállítják őket, mint például Kun Béláék Károlyi Mihályt, vagy Gyurcsány Ferencék Medgyessy Pétert.”

Nyitókép: Facebook