Kedves ifj. Szergej Kuznyecov és Senkó Zsombor!

„Egy tízéves kisfiú a másodosztályú MTK-Diósgyőr meccs szünetében gálajelleggel rávezeti a labdát a Diósgyőr kapusára, aki kivédi (úgy, hogy azért még reflexre is szüksége van), majd a kissrác még egyszer megpróbálja, de a kapus azt is megfogja. Bravó! Aztán elrúgja a labdát, elég a bohóckodásból!

A Diósgyőr edzője szerint ez oké:

»Rúgjon az MTK-nak gólt a gyerek« – reagált erre egy olyan labdarúgó-példakép fia, akinek az apukája miatt több ezer gyerek kezdett el a kilencvenes években focizni.

Igen, ifjabb Szergej Kuznyecovról van szó, a magyar nemzeti bajnokság történetének egyik legjobban bevált légiósának a fiáról.

Gyerekek. Na ők aztán tudnak lelkesedni. Ahogy én rajongtam Roby Baggio-ért ‘94-ben…

Vagy ahogy Baresi-ért, utána meg Papin-ért, majd Cantonáért és a pécsi Ulveczki Zoliért…

Felnőttként rég láttam ilyen kiábrándító jelenetet. Nem azt mondom, hogy a kapus, Senkó Zsombor nézze hülyének a srácot és nagyon direkt engedje be, hanem azt, hogy a második próbálkozásnál vetődjön el és guruljon be a kapuba az a labda.

És nem azért, mert a születésnapja van, hanem azért, mert az első lövést a fiú korosztályának 95%-a nem védte volna ki.

Kedves ifj. Szergej Kuznyecov és Senkó Zsombor! Óriási tévedésben vagytok, amikor azt hiszitek, azért nézzük azt a fantasztikumot, amit nyújtotok, mert olyan fantasztikusak vagytok. NEM!

Azért visszük ki a gyerekeinket focimeccsekre, mert olyan tűz ég a szemükben, amit nehezen tudunk mással pótolni.

Tehát a lényeg, hogy több tiszteletet követelek a hat és tíz év közötti gyermekeknek Zsombor, tőled meg főleg, ifjabb Szergej, mert ha még eddig nem esett volna le, nekik köszönhetitek, hogy most ott vagytok, ahol.”

Nyitókép: Képernyőmentés