Suttyórovat, tahójegyzet

2023. március 06. 07:16

Magyarország államformája a suttyó tahóság, írja a Klubrádióban Hardy Mihály, a volt moszkvai tudósító.

2023. március 06. 07:16
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

„Magyarország államformája a suttyó tahóság – írja/mondja a Klubrádió jegyzetrovatában Hardy Mihály. Régi megmondóember a Mihály. Még az átkosban kezdte a pályát, hat éven át a köztévé moszkvai tudósítójaként próbálta megmagyarázni, miért dől össze a Szovjetunió. Innen a Bánó-féle Esti Egyenleghez vezetett az útja, később a sápadt TV3-ban töltött be különféle vezető posztokat, aztán az ATV hírigazgatói székébe ült. Évtizedig a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatójaként szárnyalt – ahhoz is ért. Legújabban a »megszüntetett« Klubrádió főszerkesztő-helyetteseként hirdeti az igét. Most is ebbéli minőségében provokál: »Itt diktatúra, elnyomás és állami erőszak van« – tájékoztat, ami ugye épületes marhaság. Ha így lenne, emberünket már elvitte volna a nagy fekete autó.

Hardynak az a baja, hogy a napokban törvény született: ezentúl nem kötelező az orvosoknak a kamarai tagság; ez az ő értelmezésében annyit tesz, hogy a piszok hatalom elbánt a Magyar Orvosi Kamarával, sárba taposta az orvostársadalmat. »Így működik ez az ország az orbáni kormányzás tizenharmadik évében. […] Ha nem adjátok be a derekatokat, akkor tönkreteszünk benneteket, és még örülhettek, ha nem kaptok golyót a hátatokba!« Csupán a lényeget hallgatja el: azért volt szükség a módosításra, mert a kamara nyomást gyakorolt a tagjaira, ne írják alá az új szerződésüket. (Megjegyzem, a kötelező tagság eltörlését a Gyurcsány-kormány is meglépte 2006-ban – az nem volt maffiamódszer, Hardykám?)”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2023. március 06. 15:28
A kamarai tagság megszüntetésének örülnek az orvosok! Tessék. Aki akar ott marad! Ennyi!
NERbot
2023. március 06. 13:15
Aki nem szereti az állami erőszakot, az degenerált!
Namond
2023. március 06. 11:47
Meglehet, hogy Hardinak az ellenzék fegyverének legitimitása megszüntetése fáj. A kormányzati megoldás kétségkívül ostoba ember ostoba visszavágása, tekintve, hogy immár három éve rendeleti kormányzás van, migráns-, Covid- és az alaptalan háborús veszély okán. Így teljesen felesleges volt a parlamentet bevonni Orbán játszmájába, nyugodtan kihirdethette volna akaratát Fakebook blogján éjjel 00 óra 0 perces hatályba lépéssel. Azonban ha a kötelező kamarai tagság a parlament elé került, a demokratikus és jogállami megoldás valamennyi kamarai tagság kötelező jellegének megszüntetése lett volna.
Lajoss
2023. március 06. 09:59
Gyurka a pártállam hű szolgája..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!