Ninh Long László esküje

„Interjút olvasok. A vietnami–magyar operaénekessel, Ninh Duc Hoang Long Lászlóval készítette a Mandiner. Ő az a remek fiatalember, aki most március 15-én a Nemzeti Múzeumnál elénekelte a Hazám, hazámat. Talán nem voltam egyedül vele: párás szemmel hallgattam, a szívemet melegség öntötte el. Ninh Long László úgy adta elő a magyar hazaszeretet talán legfontosabb áriáját, hogy hangja átölelt minden magyart Kárpát-medencén belül s azon kívül. Ilyenre csupán az képes, aki szívből, lélekből énekel. Ő így énekel.

»Tíz évvel ezelőtt, néhány hónappal Magyarországra érkezésem után, a Balassi Intézetben énekeltem először a Hazám, hazámat, amire egyébként egy magyar barátom hívta fel a figyelmemet. Akkor még nagyon keveset tudtam magyarul. Eleinte honvágyam volt, és Vietnamra gondoltam a dal előadása közben, de időközben megtanultam a nyelvet, a fiatalságom legszebb éveit itt töltöttem, és Magyarország fokozatosan az otthonommá vált« – meséli az interjúban Ninh Long László.

Nagyon ritkán nézek tévét, de annak idején a Virtuózokat figyeltem. Szerencsém volt, ott láthattam Ninh Long László első színpadra lépését. Talán 2018-ban történt. Kacsóh Pongrác János vitézéből Jancsi belépőjét adta elő. (Aki esetleg lemaradt róla, a videómegosztó oldalakon pótolhatja, házi fela­dat.) Azt mondják, a tehetségkutató műsorokban minden csak megjátszás, póz, a mosolyok formatervezettek, s műkönnyeket rí a zsűri – mégsem hiszem, hogy Miklósa Erika opera-énekesnő zsűritag színlelte volna a sírást. Érezni lehetett az őszinte meghatottságát. Hiszen ugyanazt éreztük mi is a képernyő innenső oldalán. Atyaég! Idejön hozzánk ez az áldott ember akárhány ezer kilométerről, és úgy énekli e szívünknek oly kedves dalt, mintha tényleg ő maga lenne Kukorica János. Nincsenek rá szavak.”

***

Nyitókép: Képernyőfotó