Demográfiai drámák

„A hatvanas évek óta, mióta az ütemcsökkenés zajlik (minden idők legnagyobb éves növekedési üteme 1962-ben 2,24 százalék volt) még soha ennyire drámai zuhanás nem ment végbe. Az uralkodó demográfiai elmélet azonban egyelőre nem nagyon ad választ, mi több, valójában kérdést sem nagyon fogalmaz meg mindezzel kapcsolatban, ami azért nem igazán szerencsés, mert ha a tudomány nem ad megnyugtató magyarázatot, akkor az így kialakuló vákuumba olyan alternatív magyarázatok nyomulnak be, amelyeket aztán persze minősíthet fanyalogva összeesküvéselmélet-gyártásnak a szakma, de hát »tetszett volna« idejében megnyugtató választ adni, vagy minimum megfogalmazni, hogy mi itt a kérdés. Ami természetesen nem egyszerű feladat, de ez nem lehet ok arra, hogy az emberi létezés legfontosabb összefüggéseit érintő kérdéseket »nincs itt semmi látnivaló« felkiáltással eleve kirekesszünk a globális beszédtérből.

Az uralkodó népesedési elmélet régóta adós számos alapkérdés megválaszolásával, hisz a »demográfiai átmenetek« máig érvényben lévő elmélete eleve alkalmatlan az emberiség komplex reprodukciós folyamatainak megértésére. Ez az elmélet ugyanis nem ad semmilyen magyarázatot arra, hogy a nullához közeli szintről miért gyorsult fel alig több mint egy évszázad alatt évi több mint két százalékra a népességnövekedés, és aztán egy újabb évszázad alatt miért esik vissza újra nulla szintre. Arról nem is beszélve, vagy nagyon is beszélve, hogy mi lesz az után, ha megáll a növekedés? Esetleg továbbra is egyre gyorsuló ütemben csökkenni kezd az emberiség lélekszáma, vagy végtelen stagnálás következik. Egyáltalán, értelmezhető-e az emberiség »optimális« létszáma? Vagy esetleg az optimális létszám csak úgy határozható meg, ha arra is választ adunk, hogy milyen létmód lenne az, amit az optimális létszám mellé rendelünk.

Ezekből a megválaszolatlan, javarészt fel sem tett kérdésekből is kitűnik, hogy a népesedési tudomány, akárcsak valamennyi társadalomtudomány, valójában csak egy rejtett hatalomideológia, amelynek funkciója csak annyi, hogy koherensnek látszó elbeszélési módjával azt a látszatot keltse, hogy »ura a helyzetnek« miközben valójában csak egy ismeretlen hatalmi szuperstruktúra szellemi kiszolgálója. Talán a most kibontakozó demográfiai dráma elindíthatja a változásokat ezen a téren is.”

Nyitókép: Képernyőfotó

***