Már a „vita” önmagában is egy szegénységi bizonyítvány. Május 18-án nyújtotta be NATO-csatlakozási kérelmét a két északi állam, októberre pedig 30-ból 28 tagállam különösebb erőfeszítések nélkül eljutott addig, hogy beleegyezzen abba, hogy két, fejlett, a nyugati demokratikus elvárásoknak a végletekig megfelelő, s még értelmezhető katonai történelemmel is bíró ország csatlakozzon.
Nem úgy Magyarország, amelynek a kicsinyesség és oroszpártiság kritikáit félrelökő kormánya kicsinyességből és oroszpártiságból lassan egy éve nem hajlandó túltenni magát az ügyön, és legalább unottan és szájhúzással átengedni a dolgot, valahogy úgy, ahogy mondjuk a szankciókat szokta. Ehhez szükség lenne többek között józan észre, csapatban gondolkodásra, a közös érdek előtérbe helyezésére.”