Demjén Ferenc szerint „hiába gúnyolódnak Orbán békemisszióján”
A zenész őszintén értékelte a kormányfő törekvését a békére, miközben az EU-t komoly kritikával illette.
Matti Vanhanen szerint a magyar képviselők világossá tették, támogatják a finn NATO-csatlakozást.
Matti Vanhanen finn házelnök a 444-nek adott interjújában azt mondta, meghallgatták a magyar álláspontot Finnország NATO-csatlakozásával kapcsolatban és azt mondta, nagyon elégedettek, ugyanis
„teljesen világossá tették, hogy Magyarország támogatja a csatlakozásunkat”.
Később kifejtette, számukra nem probléma, hogy csak kormánypárti képviselők voltak a delegáció között, nemrég az Egyesült Államokból is érkezett hozzájuk egypárti csoport. A házelnök kifejtette, a magyar delegáció nem szabott felvételt, mikor támogatnák a finn NATO-csatlakozást.
Ez nagy különbség Törökországhoz képest, nekik ugyanis nagyon is konkrét kikötésük van. A magyarok meg azt mondták, hogy nem kapcsolják össze a döntést más ügyekkel”
– szögezte le Matti Vanhanen, majd azzal folytatta, szóba sem kerültek a befagyasztott uniós támogatások a tárgyalások során.
„Számunkra is fontos volt, és a ratifikációs folyamat keretében más országokból is érkeztek küldöttségek Finnországba. Ez ilyenkor teljesen rutinszerű. Egyébként finn parlamenti küldöttség nyolc éve járt utoljára Magyarországon, ezért a látogatásnak a két törvényhozás közötti kapcsolat szempontjából is volt jelentősége” – jelezte.
A finn házelnök leszögezte, egyáltalán nem volt felesleges a találkozó és várakozásai szerint a magyar parlament pozitív döntést hoz az ügyben, bár konkrét dátumról nem volt szó.
Nyitókép: MTI/EPA/Compic/Kimmo Brandt