Hadurak demokráciája

„Kevesen tudják, de 1940 májusában Churchill mint frissen kinevezett miniszterelnök, az 1920 óta uralkodó brit véleményeknek megfelelően ellenségesen viszonyult a Szovjetunióhoz, és lehetetlennek tartotta a háborús szövetséget. Felületesen ugyan, de megvizsgálták annak a lehetőségét, ha két ország között háború törne ki.

»A britek két ízben is csak pillanatokra álltak attól, hogy szovjet létesítményeket támadjanak meg. Először a finnek elleni támadás során fontolgatták brit csapatok küldését, később pedig a bakui olajmezőt akarták bombázni.«

Annak idején Chamberlain abban bízott, hogy spanyol és olasz segítséggel egy gazdasági blokáddal lehet Németországot térdre kényszeríteni. A brit hírszerzés akkor is »annyira volt megbízható«, hogy a Barbarossa-terv előkészületeiként a szovjet határon összegyűlő hatalmas német erőket csak egyfajta „erőfitogtatásként” értékelte.

A »győztes szövetség« megalkotója valójában nem Churchill volt, hanem az ellenzéki Sir Stafford Cripps, ami azt mutatja, hogy a »Legfőbb Hadúr« szerepében önmagát kiválóan érző angol miniszterelnökre is hatottak más vélemények.

»Ukrajna esetében ez nincs így. Az ukrán politikai önállóság az ellenzék felszámolásával, a saját párton belüli kiiktatásával teljes egészében megszűnt. Ettől még Zelenszkij betölthetné a nem túl demokratikus szerepet, de az izraeli miniszterelnök kezdeményezésére létrejött béketárgyalások kudarca után valószínűsíthetjük, hogy önállósága csupán a harc folytatása esetén biztosított, és nem terjed ki tűzszünet megkötésére vagy béketárgyalások kezdeményezésére.«

Zelenszkij a nyugati autoriter kapitalisták és a saját nacionalista erőinek foglya, ami lehetetlenné teszi a párhuzamot az egykori brit miniszterelnökkel. Ezzel pedig a legtöbbet az ukrán emberek veszítettek. Nekünk pedig szolgáljon tanulságul az, hogy a válságok, a háborúk bekövetkezése, a hadurak felemelkedése mindig a demokrácia halálát hozzák magukkal.”

Nyitókép: UKRAINIAN PRESIDENCY / HANDOUT / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

***