Nem Sztálingrád

„Bahmut után valakinek nyilvánosan is meg kell majd fogalmaznia, hogy a háború eltarthat ugyan egy darabig, de előbb-utóbb mondani kell majd valamit a békéről is. Talán Zelenszkij lesz az, aki egyébként nemrégiben arról beszélt, hogy ha Bahmut elesik, akkor Ukrajnának vége. A kelleténél komolyabban ezt a kijelentését azért nem szabad venni, mert a békekötés módozatairól és időpontjáról sokkal inkább Washingtonban döntenek, mint Kijevben. Ha azt tekintjük, hogy hasonló mondatokra egyetlen orosz sem ragadtatta magát, sőt a Wagner-csoportos Prigozsin arról beszélt, hogy komoly veszteségek érték őket, mégis felmorzsolják az ukránokat, talán joggal bizakodnak a támadók.

Ennek az eszement, kívülről irányított, testvérnépeket egymásnak ugrasztó háborúnak a célrendszere kevésbé világos, mint a következményei. Ha a globális katasztrófa elmarad, akkor Oroszország és Ukrajna egyaránt kap és veszít valamit a végelszámolásnál. Ukrajna valószínűleg nemzeti területeinek egy részét adja át a támadónak, Moszkva pedig politikai, gazdasági, közéleti tiltások között egyensúlyoz majd hosszú éveken, talán évtizedeken át.

A törékeny status quo keretei tehát már most is jól látszanak, de két fejlemény felboríthatja az előzetes számításokat. Az egyik a jövő évi amerikai elnökválasztás, hiszen republikánus győzelem esetén a teljes külpolitikai, diplomáciai rendszer felülvizsgálata várható. A másik pedig az a lehetőség, hogy Putyinnak nincs már tíz-tizenöt éve a hatalomban, ha személycserére kényszerülnek Oroszországban, teljesen új fejezet kezdődhet a nagyhatalmi párbeszédben és a nemzetközi kapcsolatokban. A lényeg, hogy Bahmutban voltaképpen nem dől el a háború, ugyanakkor egy lépéssel közelebb kerülhetünk az egész emberiség legfőbb vágyához, hogy legyen béke már. Mert ennek az egésznek mielőbb véget kell vetni, olyan gyorsan, ahogyan csak lehetséges.”

Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

***