„Alapos diplomáciai kavarodást okoztak azok a francia tüntetők, akik Emmanuel Macron nyugdíjreformja elleni tiltakozásul vonultak az utcára. A francia elnök ugyanis 62-ről 64 évre emelte a nyugdíjkorhatárt. Már ez önmagában is elég okot szolgáltatott volna a heves tiltakozásokra, de az igazi indíték mégis az volt, hogy ezt a törvényjavaslatot parlamenti jóváhagyás nélkül fogadta el a kormány, az elnök pedig kihirdette. A napok óta tartó felfordulás megmaradt volna a belpolitika keretei között, csakhogy III. Károly, az Egyesült Királyság új uralkodója éppen franciaországi látogatásra készült.
Bár a szigetországban alkotmányos monarchia van, vagyis az uralkodó uralkodik, a kormány kormányoz, a végrehajtó hatalom a kormány kezében van, míg a törvényalkotás a parlament feladata. Tehát az ország irányításába a királynak nincs beleszólása, olyannyira, hogy a tervezett látogatását is a londoni kormány döntése alapján határozták el.